Itt a lista: ezek az élelmiszerek bizonyítottan legyőzték az inflációt, nagy sorbanállás van értük
Éves viszonylatban még mindig nem állunk a legjobban, de legalább eljutottunk odáig, hogy sok alapvető élelmiszer ára láthatóan csökken.
Éves viszonylatban még mindig nem állunk a legjobban, de legalább eljutottunk odáig, hogy sok alapvető élelmiszer ára láthatóan csökken.
Éves szinten továbbra is pokolian drágul a brikett, a kristálycukor és a mosószer is Magyarországon. Havi szinten viszont a női ruházkodást érte az egyik legnagyobb sokk.
12,2%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva.
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
Magyarországon az elmúlt 1 évben 38, de két év alatt összességében már 68 százalékos átlagos áremelkedést produkáltak a burgonyachipsek.
Az elmúlt egy évben az egekbe lőtt ki az őrölt fűszerpaprika ára Magyarországon, ráadásul egyre több az import termék is.
Az elmúlt egy hónap legnagyobb érdekesség az árak alakulása szempontjából egyértelműen az volt, miként változott meg több mint egy év árstop után az érintett termékek ára.
2023. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Magyarországon annyira megdrágult az élelmiszer, hogy sokaknak megéri inkább átutazni Romániába.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa 3 százalékos emelést kért, ami nagyjából 160 milliárd forinttal terhelné az államkasszát.
Az osztrák határ mentén élő magyaroknak érdemes lehet megfontolni, hogy a szomszédos országban tartsák meg a bevásárlást.
Az árstoppos és a kötelező akcióban szereplő termékek közül válogatva a mai árakhoz képest pénztárcabarát ételeket is készíthetünk.
Egy fárasztó nap után a hátunk közepére nem kívánjuk a konyhai munkát, de egészségünk érdekében néhány alapvető jó szokást érdemes elsajátítani.
Továbbra is az élelmiszerekért fizetnek a leggyakrabban ezen a módon, a vásárlások gyakoriságában és értékében azonban már erőteljes volt az elmozdulás.
Március 29-én tartott sajtótájékoztatót a Magyar Édességgyártók Szövetség, beszámoltak a húsvéti várakozásokról, de a legnagyobb ágazati nehézségekről is.
Idén már nem lesz 900 forint alatt lángos, hiszen az olcsónak számító étkezdében is 24-46 százalékos áremelkedésekkel találjuk szembe magunkat.
Miután két év leforgása alatt a trappista sajt átlagos kilós ára több mint 100 (!) százalékkal emelkedett, márciusban elindult az árcsökkenés, ennek viszont nem mindenki örült.
A tészta elképesztő drága lett a magyar boltokban, sokan viszont lehet, hogy rosszul készítek el odahaza.
Még a Polgár házaspárt is megdöbbentette, hogy a floridai nagybevásárlásuk, még ha kicsivel is, de olcsóbbra jön ki, mintha Magyarországon vásárolnának.
A túrós csusza ősi magyar ételnek számít, és ami még fontosabb ezidáig olcsó is volt elkészíteni. Mostanra viszont minden megváltozott.