A vállalat, összegyűjtve legfrissebb adatait, ismét közzétette a leggyakoribb keresések listáit, hogy mely témakörök érdekelték 2023-ban leginkább a felhasználókat Magyarországon.
Az eredetire nagyon hasonlító, teljesen hihetőnek tűnő számlaértesítőket küldözgetnek ki csalók az MVM nevében. Ha valaki a befizetőoldalra kattint, akkor önként átadja adatait a bűnözőknek.
Úgy tűnik, az ünnepek előtt újabb hullámban támadnak az adathalászok, akik az MVM nevében küldenek hamis energiaszámlákat a gyanútlan magyar ügyfeleknek. Most a Telex olvasója kapott egy az MVM-es levélhez megtévesztően hasonló, befizetetlen gázszámláról szóló értesítőt, ami természetesen hamis volt. Mint az érintett elmondta, majdnem bedőlt a csalásnak, bár fizetni nem akart, de a jelszavát ellophatták volna.
A közműszolgáltatókról van egy ilyen kép a fejemben, hogy bénák online, és ezért simán elhittem, hogy fizettek valami hírlevélküldő szolgáltatásnak, és ezért nem az ő címükről jött a levél. Persze gyanús volt, de nem annyira egyértelműen, mint amikor pl. hibás szövegek vannak
- magyarázta. Ugyanis a mostani csalás annyiban különbözik a már megszokott adathalász üzenetektől, hogy nincsenek benne magyartalan mondatok (általában fordítóprogramokkal készítik ezeket a csalók, így a helyesírás nem szokott tökéletes lenni). A most terjedő hamis értesítő egy az egyben lemásolta az MVM arculati elemeit, megfogalmazása hivatalos, teljesen hihető, hogy a szolgáltató küldte. Azonban, ha valaki az abban szereplő linkre kattint, akkor egy az MVM-éhez szintén hasonlító oldalra jut, ahol az adatokat megadva látszólag számlafizetés történik. De valójában az áldozat önként adja át az adatait a bűnözőknek.
Az MVM adathalász-kisokosa szerint a csalás legárulkodóbb jelei a következők:
- A számla összege eltér attól, mint amennyit az ügyfél általában fizetni szokott, és esetleg nem is olyan időpontban érkezik, amikor a számlaértesítők szoktak.
- A számlaértesítőben található direkt fizetési hivatkozás nem az MVM oldalára visz. Ennek kiderítéséhez nem is kell kattintani, elég a kurzort a hivatkozás fölé vinni, ilyenkor a böngésző már előre megjeleníti, hogy a hivatkozás milyen oldalra fog vinni. Az MVM valódi számlaértesítőiben a „Befizetem bankkártyával” szöveg olvasható, az ehhez tartozó hivatkozás pedig mindig https://mvmnext.hu/foldgaz... kezdetű linkre visz. A „Tovább a számláimhoz” felirat pedig az online ügyfélszolgálatra vezet, aminek címe https://onlineugyintezes.mvmnext.hu. Ha ezektől eltérő linkszövegek jelennek meg, adathalász kísérlettel van dolgunk.
- Az MVM az e-számlaként küldött gázszámlát minden esetben .pdf formátumú mellékletként csatolja a számlaértesítő levélhez. Ennek hiánya gyanúra ad okot.
- A valódi gázszámlák feladója az MVM Next online ügyfélszolgálat, a feladó emailcíme pedig ugyfelszolgalat@online.mvmnext.hu. Ha ezek nem egyeznek, vélhetően adathalászok küldték a levelet.
- Az MVM ügyfélszolgálati honlapja sosem kér bankkártyaadatokat, azokat minden esetben egy biztonságos banki felületre történt átirányítást követően kell csak beírni.
Észre sem veszik, pedig 8-10 ezer milliárd forintnyi áfabevételt bukhat emiatt a magyar költségvetés
A feltörekvő marketplace, az Extra-Market tulajdonosai arra számítanak, hogy az EMAG hamarosan elveszíti piacvezető szerepét. Hogy miért, arról részletesen beszéltek az interjúban.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót