A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok.
2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6%-kal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 0,4%-kal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9%-kal csökkentek. A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak még meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól. Az ipari termelői árak alakulásában a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva mind a belföldi értékesítési árak, mind az exportértékesítési árak 0,6%-kal mérséklődtek, így az ipari termelői árak is összességében 0,6%-kal csökkentek.
2023 októberében a 2022. októberihez képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 0,4%-kal növekedtek, ezen belül a 65%-os súlyt képviselő feldolgozóiparban 0,7%-kal csökkentek, míg a 30%-os súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,4%-os volt az emelkedés. Az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak (+0,1%).
Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 1,5%-kal alacsonyabbak voltak, a beruházási javakat gyártókban 3,5%, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,1%-kal nőttek az árak. Az ipari exportértékesítési árak 9,9%-kal csökkentek, ezen belül a 90%-os súlyt képviselő feldolgozóiparban 4,5, a 9,8%-os súlyú energiaiparban 51,3%-kal voltak alacsonyabbak az árak.
2023. január–októberben a 2022. január–októberihez képest a belföldi értékesítés árai 31,0, az exportértékesítéséi 0,9%-kal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 10,8%-kal voltak magasabbak.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót