Varga Mihály pénzügyminiszter most közölte: Svédország, Dánia és Finnország sem támogatta a Magyarországnak 4,6 milliárd eurónyi forrás jóváhagyását,
Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezésére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett október 18-án nyújtott be önálló képviselői indítványt annak érdekében, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemzetgazdaságot erősítő tevékenységének elismeréseként minden év december első péntekét a Magyar Vállalkozók Napjává nyilvánítsa. A határozatot az Országgyűlés nagy többséggel, 170 igen szavazattal fogadta el, ellenszavazat és tartózkodás nélkül - jelentette keddi közleményében a GFM.
Fónagy János megköszönte a támogató és egyhangú szavazatokat. Kiemelte, hogy a vállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét, a vállalkozások biztosítják több millió család egzisztenciáját, ráadásul az elmúlt évtizedben látott példa nélküli fejlődés - az egymillió új munkahely létrehozása, a keresetek háromszorosára növelése, valamint a regisztrált álláskeresők számának történelmi mélypontra szorítása - nélkülük nem valósulhatott volna meg.
Az államtitkár hozzátette, hogy az infláció csökkenésével párhuzamosan - amely év végére 6-7 százalékra csökkenhet, jövőre pedig 5-6 százalékot érhet el - a kormány egyre inkább a gazdasági növekedés helyreállítását szolgáló intézkedéseket helyezi előtérbe. Az idei 0 százalékos növekedést követően a kormány jövőre újra dinamikus pályára állítja a gazdasági növekedést, így az visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütemhez. Ebben a munkában, ahogy eddig is, a kormány számít a vállalkozókra, vállalkozásokra, akik fejlődését és beruházásait többek közt a meghosszabbított Széchenyi Kártya Programon és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon keresztül támogatja.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót