Most érkezett: februártól elérhető lesz a 30 milliárd forintos elektromos jármű támogatási rendszer
A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok.
A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok.
Új 250 kW összteljesítményű elektromos töltő került az OMV Szilágyi Erzsébet fasoron és Szegeden a Dorozsmai úton található töltőállmására.
Tényleg hajlamosabbak az elektromos autók a spontán öngyulladásra, vagy egy hagyományos, dieseles vagy benzines kocsi esetében is ugyanúgy félhetünk? Ennek járt utána a Pénzcentrum.
Az elektromos járművek (EV) és az EV-töltők globális piaca a 2022-es év viharos első felét követően újra fellendült, és világszerte jelentősen fejlődött.
Az elektromos autógyártók közül a Tesla, a Kia és a BMW elektromos modelljeire kerestek rá az internetezők legtöbbször a Gridserve kutatása szerint.
Néhány sör után elektromos rollerezett, ezért az autóvezetéstől is eltiltottak fél évre egy szombathelyi férfit.
Egy közbringarendszer, a MOL Bubi, és négy elektromos roller szolgáltató, a Lime, a Bird, a Tier és a Whoosh szolgáltatásait hasonlította össze a TVE.
Az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI.
Több hazai üzletlánc is ingyenes töltéssel várja az elektromos autóval érkezőket: arra ezek a megoldások is tökéletesek, hogy legalább az útiköltségünk nullára jöjjön ki.
Az autós szakmákat sokszor beskatujázzák a koszos, olajos munkák közé, de a mai modern autók esetében ez nem feltétlenül igaz.
Méreteiben nagyjából a Nissan Leafhez hasonlítható, úgyhogy családi használatra is ideális lehet, hatótávban pedig tudja a 350-370 kilométert.
Azt tanácsolják, hogy nagyobb utak megtétele előtt tájékozódjunk, hol található villám- vagy ultragyors töltő.
Az elektromos autókra való áttérés kolosszális kihívást jelent a Ford számára.
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának.
Kijött a Német Autóklub friss autómeghibásodási jelentése. Az összesítésbe most először kerültek bele az elektromos autók is.
Ma már csak két olyan elektromos autó kaphat Magyarországon, amelynek újkori alapára belefér 10 millió forint alá.
Mostantól Magyarországon is elérhető a részben 3D nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO.
A Maserati márka kizárólagos hazai forgalmazója itthon is bemutatta a kívül-belül megújult GranTurismót.A leleplezésen megtudhattuk a hivatalos árlistát is.
Az otthoni gyorstöltés a legolcsóbb, ami ráadásul rendkívül környezetbarát is, ha napelemes rendszerhez van csatlakoztatva.
Mára 80-100 ezer elektromos rollerrel közlekednek az emberek Magyarországon. Ebből mintegy 25 ezer bérelhető roller, a többi magántulajdonban van.