Közel kilenc hónapja, március közepén brutális tömegszerencsétlenség történt az M1-es autópályán, de még mindig nem tudni ki a felelős.
Videón, ahogyan elütnek egy tinédzsert a zebrán, majd sorsára hagyják. Az ügyészség pénzbüntetésre ítélte a segítségnyújtás elmulasztásával vádolt.
Pénzbüntetésre ítélte büntetővégzésben az Esztergomi Járásbíróság azt a segítségnyújtás elmulasztásával vádolt sofőrt, aki elütött az egyik esztergomi zebrán egy gyalogost, majd sorsára hagyta. Az ügyészség videót is közzétett az esetről.
Mint írták, még ha fel is áll az ütközés után a sértett, akkor is fontos, hogy a sofőr ne hajtson el a helyszínről anélkül, hogy meggyőződne arról, nincs-e szüksége segítségre. Ezt mulasztotta el az a férfi, aki ellen a Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt. A vád szerint 2022 február 4-én este Esztergomban a sértett a sofőr féktávján belül lépett le a zebrára, a vádlott az ütközést - vészfékezés ellenére - nem tudta már elkerülni.
A sértett a motorháztetőre esett, onnan az úttestre zuhant, majd rögtön felállt. A sofőr észlelte az ütközést, de nem nézte meg, hogy a sértett megsérült-e, vagy segítségnyújtásra szorul-e, hanem mindössze kilenc másodperc múlva elhajtott. A gyalogos a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót