Varga Mihály pénzügyminiszter most közölte: Svédország, Dánia és Finnország sem támogatta a Magyarországnak 4,6 milliárd eurónyi forrás jóváhagyását,
Évek óta elcsalják az Ötöslottó sorsolását? Lerántjuk a leplet a sokmilliárdos összeesküvésről
2,555 milliárd forint lesz a tét a szombati Ötöslottó sorsoláson, utoljára júliusban ütötték meg a főnyereményt. Idén már ketten is milliárdosok lettek, egy szerencsés több mint 4,5 milliárdot, egy másik játékos pedig 1,7 milliárd forintot nyert Magyarország legnépszerűbb lottójátékán. Amikor a nyeremény már milliárdos magasságokban jár, rendre előkerülnek azok az elméletek, melyek szerint a Szerencsejáték Zrt. elcsalja a sorsolást, nem tiszták a körülmények, egyesek pedig abban is hisznek, hogy csak egy kiválasztott kör nyerheti meg a lottóötöst. Alábbi cikkünkben igyekszünk minden, a játék tisztaságát vitató kérdésre választ adni.
Szombaton este 2,555 milliárd forintért izgulhatnak a szerencsevadászok az Ötöslottón - a giganyeremény immár 15. hete halmozódik, utoljára július közepén volt valaki olyan szerencsés, hogy mind az öt kihúzott számot eltalálta. Ő "csak" 474 millió forintot nyert, de ebben az évben már kétszer is milliárdos lett valaki az ország kedvenc lottójátékán. Az április 22-i sorsoláson valaki több mint 4,5 milliárd forinttal lett gazdagabb, július elsején pedig 1,7 milliárd forintnak örülhetett a szerencsés nyertes.
Természetesen, ahogy a nyeremény növekszik, úgy kerülnek rendre elő a csalásról szóló elméletek is. Sokak szerint irányított a számhúzás, és csak akkor "nyeretik meg valakivel" a milliárdos főnyereményt (természetesen egy előre kijelőlt személlyel), amikor éppen kedvük szottyan rá, vagy "valaki utasítja" a szervezőket. Mások azt nehezményezik, hogy évek, évtizedek óta lottóznak, de egy kettesen-hármason kívül eddig nem jött nagyobb nyeremény, úgyhogy itt biztos valami simliskedés van a háttérben.
Cikkünkben próbálunk minden egyes felmerülő kérdésre válaszolni, és remélhetőleg sokakat megnyugtatunk majd. Ám mielőtt belemegyünk az összeesküvésekbe, vegyük át, miért is akkora sikersztori a Szerencsejáték Zrt.-nek az Ötöslottó - meg úgy egyébként a világon az összes lottójáték. A képlet egyszerű: a szabályokban és a felépítésben is kódolva van, hogy szinte lehetetlen óriási pénzt nyerni. Közben az egyetlen, generációk életét megváltoztató giganyeremény ott lebeg a játékosok előtt, akik nem akarják elszalasztani.
És a Szerencsejáték Zrt. nem is leplezi azt a tényt, hogy rendkívül alacsony az esélye annak, hogy valaki megüsse az Ötöslottó főnyereményét. Konkrétan, a számok nyelvén kifejezve, az esély mindössze 1:43 949 268 arra, hogy valaki az öt számot helyesen találja el és így elvigye a jackpotot.
Iszonyatos szerencse kell hozzá, ami csak nagyon keveseknek adatik meg az életben. De attól még minden egyes játékosnak ugyanannyi sansza van szombat este a sorsoláson.
Kinek lenne érdeke?
A Szerencsejáték Zrt. számára kiemelten fontos, hogy a szervezett sorsolások teljes mértékben tiszták, átláthatóak legyenek, ne lehessen senkinek kifogása. Ennek oka, hogy a társaság széles körben népszerű játékai, így például az Ötöslottó vagy a Hatoslottó megbízhatósága létfontosságú a játékosok bizalmának megőrzéséhez. A Sorsolás Bizottság tevékenysége ennek érdekében számos, körültekintően kivitelezett feladatot foglal magában.
A testület elsődleges felelősségeként szerepel a közjegyző által lezárt tároló és annak kulcsának ellenőrzése, amely a sorsolás során használt kellékeket tartalmazza. Emellett a sorsológép működését, a sorsolási kellékek (mind az éles, mind a tartalék eszközök) sértetlenségét, a közjegyzői zár állapotát, és a mérésügyi szerv hitelesítésének érvényességét is ellenőrzik.
A sorsolás folyamán a Bizottság felügyeli a lezárt golyótartó eszköz kinyitását a közjegyző jelenlétében, ellenőrzi a sorsoló berendezésben elhelyezett számgolyók hiánytalan meglétét, valamint biztosítja a sorsolási eszközök őrzését. A sorsolás után ismét ellenőrzik a golyótartó eszközben elhelyezett számgolyók hiánytalan jelenlétét, majd a számgolyókat közjegyző jelenlétében lezárják, és a sorsoló berendezéseket a közjegyző zár alá veszik.
A közjegyző kucsszerepet játszik a folyamatban, jelenléte nélkül a lottósorsolás nem tartható meg. A Szerencsejáték Zrt. negyedéves beosztás alapján kéri fel őket minden egyes számhúzás hitelesítésére.
Ő felel a lezárt tároló és annak kulcsa sértetlenségének ellenőrzéséért, valamint a lezárt golyótartó eszközök állapotának felügyeletéért. A sorsolás előtt részt vesz a számgolyók elhelyezésének ellenőrzésében, a sorsolást közvetlen figyelemmel kíséri, és az esetleges aggályos körülmények esetén azok rögzítésében hiteles jegyzőkönyv formájában. A sorsolás után ismét ellenőrzi a golyótartó eszközben elhelyezett számgolyók jelenlétét, majd lezárja a tárolókat és eszközöket a folyamat végső zárásaként.
A Sorsolási Bizottság és a közjegyzők tehát szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy minden lottóhúzás abszolút tisztességes és szabályszerű legyen, ezzel biztosítva a játékosok számára a megbízható és igazságos játékélményt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A gépeket sem egyszerű megmókolni
Egy sokak által vizionált összeesküvés lehetőségét tovább csökkenti, hogy a Szerencsejáték Zrt. minden egyes sorsolási eszközét a Budapest Főváros Kormányhivatala Mechanikai Mérések Osztálya engedélyezi és hitelesíti. A folyamat kéthavonta történik, amely során többek között próbasorsolás és eszközvizsgálat mellett ellenőrzik a nyerőszámok matematikai véletlenszerűségét is, valamint a sorsoláshoz használt számgolyók fizikai tulajdonságait - például mindegyik ugyanolyan súlyú-e, szabályos gömb alakja van-e.
Az ellenőrzések után a számgolyókat leplombálva adják át a lottótársaságnak, és ezt csak közjegyző jelenlétében lehet eltávolítani - mint fentebb már írtuk, a számhúzások után a közjegyző ismét lezárja a golyókészleteket. A hitelesített sorsolási eszközök és az azokhoz kapcsolódó megfelelő használat ellenőrzését a Szerencsejáték Felügyelet is végzi.
Az említett összetett ellenőrzési folyamatok mind azt a célt szolgálják, hogy megőrizzék a lakosság bizalmát a Szerencsejáték Zrt.-ben. A társaság tisztában van azzal, hogy ha a közbizalom elveszne, akkor a játékosokat vesztenék el, és ezzel a vállalat is komoly veszteségeket szenvedne.
Túl sok embert kellene bevonni
Természetesen nem lehetséges minden egyes, csalásról szóló elméletet részletesen megcáfolni, ezért is létezik számos összeesküvés-elmélet, amelyek akkor kerülnek újra és újra terítékre, amikor sokmilliárd forog kockán az Ötöslottón.
Viszont egy biztos: az ellenőrzési rendszer bonyolultsága miatt rengetegen vesznek részt a lottóhúzás lebonyolításában. Egy esetleges összeesküvésben pedig mindenkinek benne kell lennie, legyen az a közjegyző, a Sorsolási Bizottság tagjai, a kormányhivatal vagy a felügyelet munkatársai.
Ha valóban létezne rendszerszintű csalás a lottóhúzáson, arról túl sok embernek kellene tudnia, hogy évekig, évtizedekig teljes titokban maradhasson, mindig van egy gyenge láncszem...
És még egy adalék a történethez: gondoljunk csak bele, miért is csalná el a Szerencsejáték Zrt. az Ötöslottót "mindössze" mondjuk a mostani, 2,555 milliárd forintos főnyereményért? Heti szinten nagyjából a tízszeresét zsebelik be az eladott szelvények után, a mostani főnyeremény július vége óta halmozódik. Ezalatt a 14 hét alatt végképp visszahozták a giganyeremény sokszorosát a szelvényeladások.
Ráadásul az Ötöslottó keménymagja, több százezer magyar, akkor is játszik, amikor 100 millió a főnyeremény, és akkor is, ha sokmilliárdos összeg. Melléjük jönnek be azok a játékosok, akiket motivál a milliárd feletti megnyerhető vagyon.
Címlapkép: Mónus Márton, MTI/MTVA
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
Önsorsrontó magyarokkal van tele az ország: kevesen tudják, de emiatt őrjítően nagy a boldogtalanság
Legtöbben csak színleljük a boldogságot, mert könnyebb becsapni magunkat, és nem megmutatni másoknak, hogy mit is élünk át valójában.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Megszólalt a Mol a százhalombattai finomító területén keletkezett tűzről
- Lezárult egy fontos eljárás M. Richárd halálával kapcsolatban
- Covid-pánik: már a maszkviselést és a karácsonyi ünnepségek lemondását javasolja a német miniszter
- Központi ideológia készülhet Oroszországban
- Kiderült: új szabály jön itthon a GMO-s élelmiszerekre a boltokban
- Visszatér a képernyőkre a Bajnokok Ligája - sport a tévében