Azoknak is szeretnének kedvezni, akik reggeli sütésű kenyeret, kalácsot szereznének be a többnapos ünnepre.
Ezért szegényedett el temérdek magyar: stabilan 24 ezer most az a bevásárlás, ami 17 ezer volt 2 éve
Miközben anno stabilan 17 ezer forintért vásárolt be saját maga által összeállított termékekből a G7, addig mostanra ez már stabilan 24 ezer forint lett – írják.
Augusztus óta szűk 24 ezer forintba kerül az a nagy bevásárlás, amelyet csaknem négy éve egységes tartalommal és változatlan módszertannal végeznek el minden hónap végén. Azt is írják, régen nem volt példa arra, hogy az Aldi, a Lidl, a Penny és a Tesco ugyanolyan termékeit nézve ennyire stabilnak lássák az élelmiszerek árát. „Egészen pontosan két éve, 2021. novemberében ért véget a korábbi stabilitási időszak, akkoriban már hosszú hónapok óta 16,5-17 ezer forint között volt a kosarunk összköltsége” - teszik hozzá.
A számok pedig azt mutatják, hogy két év alatt bizony a stabilan 17 ezer forintba kerülő bevásárlás mostanra 24 ezer forintra állt be. Ez úgy alakult ki két év alatt, hogy 2023 februárjáig meredeken emelkedtek az árak, onnan elkezdtek csökkeni, és a korábbi stabil szinthez képest valamivel több mint 40 százalékos inflációnál nyugodtak csak meg.
Olyat csinált Frei Tamás, amit 2023-ban még senki: megőrülnek érte a magyarok, ezért tolong mindenki
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót