230 km-rel bővül a hazai díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok hossza az Építési és Közlekedési Minisztérium új rendelete szerint.
Amennyiben elfogadja az Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezését, jelentősen több startup maradhat Magyarországon a legfontosabb, növekedési fázisban. Az adótörvények módosítási eleme ugyanis az, hogy ezentúl nem jövedelemként, hanem árfolyamnyereségként adózik a startup munkaválalója által a startupban megszerzett részesedés értékesítése, valamint az adót nem a részesedés megszerzésekor, hanem az értékesítés után kell fizetni.
Évek óta visszatérő probléma, hogy a hazai ökoszisztémát alkotó vállalkozások nagy részének kiemelt fájdalompont a nem megfelelő szabályozási környezet. Az idén tavaszi adatok szerint a startupok fele Magyarországon kívülre (USA, Nagy-Britannia, Észtország) tette át székhelyét vagy hasonlót tervez a következő hónapokban, az alapítók ennek legfőbb okaként a bürokratikus akadályokat jelölték meg.
Ez a trend azonban nemsokára megváltozhat: a startup-szcéna szereplői, érdekvédelmi szervezetek, a kormány és az MNB összefogásával ugyanis jelentősen vonzóbbá válhat a startup munkavállalók ösztönzési rendszere Magyarországon. Az Országgyűlés még idén elfogadhatja azt a törvénymódosítást, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kezdeményezett, és ami jelentősen átalakítja a startupok adózási környezetét – számolt be a Portfolio.
Jónás László, a Design Terminal ügyvezetője elmondta, hogy fontos elem, hogy törvényileg definiálják a startup fogalmát.
Jelen jogszabályra vonatkozóan az a fontos, hogy tudjuk kiknek szeretnénk ezzel segítséget nyújtani. Szakmai szervezetként - és a Startup Hungary kuratóriumi tagjaként- a Design Terminal célja, hogy Magyarországon olyan jogszabályi környezet legyen érvényben, mely nem csak a startup alapítást, hanem a növekedési fázist is támogatja. A definició ahhoz szükséges, hogy célzottan ennek a gazdasági rétegnek tudjunk segítséget nyújtani
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta a szakértő, aki arra is kitért, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium a jogszabályi keretek kialakításáva bevonta a legfontosabb piaci szereplőket is.
Jónás szerint a folyamatban résztvevők nemzetközi tapasztalata garancia arra, hogy a jogszabály valódi segítség lesz a startupok számára. A munkafolyamat része volt azon külföldi jogszabályi környezetek elemzése, ahol az ESOP - employee stock ownership plan azaz a munkavállalói részvénytulajdonosi tervek - a startupok véleménye alapján a leghatékonyabban működik. A kutatás alapján alakították ki a magyar szabályozást, mely így az összes olyan kérdést kezeli, mely az európai tapasztalatok alapján fontos a startupoknak.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót