7 °C Budapest
Indul a roham: brutális sorok, káosz jön az aldi, lidl, penny, tesco, spar kasszáinál

Indul a roham: brutális sorok, káosz jön az aldi, lidl, penny, tesco, spar kasszáinál

MTI
2023. december 9. 14:04

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György elmondta: a december mindig a legerősebb hónap a kereskedelemben. Idén is azzal számolnak, hogy az év utolsó hónapjában lesz a legnagyobb a forgalom volumene, és van esély arra is, hogy a megvásárolt árumennyiség meghaladja a tavaly decemberit. Várhatóan nemcsak az élelmiszerek, hanem az iparcikkek piacán is érezhető lesz a javulás, a kereskedők abban bíznak, hogy a családok készülnek az ajándékok vásárlására - tette hozzá.

A főtitkár szerint a vásárlási kedvet erősíti egyebek mellett az infláció csökkenése, a reálkeresetek emelkedése, a SZÉP-kártya felhasználásának lehetősége az élelmiszerüzletekben, valamint a versenyt élénkítő kormányzati intézkedések, például az árfigyelő és a kötelező akciók.

A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila jelezte: arra számítanak, hogy ezen a hétvégén kezdődik a karácsonyi felkészülés, első körben a tartós élelmiszerek beszerzésével, majd a karácsonyhoz közeledve egyre inkább a friss termékek kerülnek előtérbe. Kedvező tendenciaként említette, hogy az előző hónapok tapasztalatai szerint a beszállítók mérséklik átadói áraikat, így a vállalat is csökkenteni tudja a fogyasztói árakat. A CBA várakozása szerint ez a tendencia megteremti annak lehetőségét, hogy a forgalom ismét a korábbi magas szintre emelkedhet - fogalmazott. Hozzátette: most azt látják, hogy az élelmiszertermékek értékesítésében a mennyiség csökkenése kezd megállni. Ez előrevetíti azt, hogy az idei karácsonyi forgalom volumene meghaladhatja az előző évit - hangsúlyozta.

A fogyasztók rendkívül árérzékennyé váltak, az akcióknak nagyon fontos szerepe van, ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján karácsonykor a vásárlók az évközi minőséghez képest magasabb szintre váltanak, drágább termékeket választanak

- mondta Fodor Attila.

Az Auchan közölte: a karácsony mindig kiemelt időszak, a forgalom élénkülésére számítanak az idén is. Úgy látják, hogy a volumenben lehet még csökkenés, de kisebb, mint az előző évben. Az áruházlánc szintén azt tapasztalja, hogy a vevők közül sokan választják az év végi bevásárlásoknál a magasabb minőséget, ilyenkor olyan termékeket is betesznek a kosarukba, amit év közben nem feltétlenül vesznek meg. Az Auchan tájékoztatása szerint talán megfigyelhető az a tendencia, hogy a vásárlók későbbre halasztják a beszerzéseket, összességében azonban a december 4-i héttől kezdve fokozatosan nő üzleteikben a forgalom, a csúcsidőszak előreláthatóan december 20-23. között lesz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A Penny az előzetes számítások alapján a decemberi forgalmi volumenek mérsékelt élénkülésre számít az előző év azonos időszakához képest. Ahogy az előző években, úgy most is jól megfigyelhető, hogy kiemelten magas az akciós vásárlásra törekvés az év végi bevásárlásoknál - közölték. A Penny eddigi tapasztalatai alapján a legnagyobb forgalom egyértelműen az ünnepeket megelőző napokra koncentrálódik.

A Lidl a forgalom erősödését idén karácsony hetében várja, a legerősebb forgalomra pedig a hét közepétől számít a vállalat, mert az ünnepi friss termékek beszerzését a karácsonyi előtti pár napra időzítik a fogyasztók. A vásárlók elsősorban az akciókat részesítik előnyben, de az ünnepi nagybevásárláskor megfigyelhető, hogy a hétköznapokkal ellentétben a magasabb értékű, prémium termékek is a kosarakba kerülnek. Az áruházlánc erős decemberi forgalomra számít - közölte a Lidl. 

A Tesco tájékoztatása szerint a várható forgalommal kapcsolatban érdemi információt egyelőre nem tudnak adni. Áruházaikban legtöbben karácsony előtt két héttel vásárolnak, a vásárlások értéke ugyanakkor a karácsonyt közvetlenül megelőző héten tetőzik. Az online értékesítésben a karácsony előtti egy hét a legkiemelkedőbb értékben. Egyre többen keresik a jó minőségű, de kedvező árú sajátmárkás termékeket - jelezte a Tesco.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 12. kedd
Gabriella
50. hét
Ajánlatunk
  • Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)

    Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.

KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem