Bár az emberek jellemzően ugyanannyi pénzt költenek ajándékokra, mint tavaly, ez ma már jóval kevesebb termékre elég.
Egy pontosan meg nem nevezett "szerzői jogi eltávolítási kérelem" miatt letiltotta a YouTube az Ecom Testvérekről szóló tényfeltáró videónkat. Immáron másodjára. A Pénzcentrum vitatja a "troll" bejelentését, melyet direkt támadásnak tekintünk, és kiemeljük, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága rendkívül kiemelt jelentőségű alapjog a demokrácia világában, és meglátásunk szerint a bejelentő súlyosan sérti ezen alapjogokat.
Frissítünk! November 23-án, az esti órákban visszavonták a kérelmet, így a videó újra elérhető.
Épp a minap jelent meg az Ecom Testvérekről szóló tényfeltáró anyagunk második epizódja a Pénzcentrum hivatalos YouTube-csatornáján - az erről szóló cikkünket itt tudjátok elovasni, a videót pedig ide kattintva éritek el, illetve cikkünk végén be is ágyazzuk. Viszont, miután megjelent a friss epizód, az első részt (melyről cikkünket itt olvashatod el), egy pontosan meg nem nevezett "szerzői jogi eltávolítási kérelem" miatt letiltotta a YouTube, immár másodjára.
Mielőtt belemmennénk a részletekbe, annyit érdemes tudni a YouTube irányelveiről, hogy a Google tulajdonában lévő videómegosztó nem vizsgálja a bejelentés jogi hátterét, hanem automatilkusan tiltja a videót. Mielőtt valaki felhorkanna, hogy mégis micsoda eljárás ez, itt mindjárt szögezzük le, hogy egy globális méretű videómegosztónak nem sok más esélye van arra, hogy betartassa a hatályos nemzetközi jogszabályokat, melyek amúgy Magyarországon is érvényesek. Ugyanis nem lehet akkora apparátust fenntartani, ami ellenőrizni tudja a temérdek jogi természetű bejelentést a tartalmakkal kapcsolatban, így marad a direkt megoldás és az utólagos jogorvoslat.
A tiltás után természetesen a felületen lehetőséget biztosítanak jogorvoslatra, ez azonban több hetet is igénybe vehet. A faramuci a dologban az (és ezt most itt félve írjuk le, mert nem akarunk tippeket adni sértődött/más véleményen lévő nézőknek), hogy a bejelentésre vonatkozóan nincsenek meghatározva szigorú követelmények, gyakorlatilag egy troll is benyújthat szerzői jogi eltávolítási kérelmet, mindenféle hivatkozott jogalap nélkül. Úgy gondoljuk, ez történt velünk is.
Legalábbis erre enged következtetni az, hogy az első eset után sikersen érvényesítettük álláspontunkat, médiában jártas jogászunk viszontbejelentése után újra elérhetővé tették az Ecom Testvérekről szóló tényfeltáró videósorozatunk első részét. A tegnapi nap folyamán azonban, nem sokkal azután, hogy publikáltuk a sorozat második epizódját, újra letiltották. A szerzői jog megsértése ezúttal nem egy a háttérben hallható zeneszámra irányult, hanem az egész videó szerzői jogát vonta kétségbe az "Ahmed mahmed ali" néven bejelentést tevő felhasználó.
Iparági információink szerint az Ecom Testvéreknek nincs köze a manőverhez, ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy ki másnak szúrhatná a szemét a tényfeltáró anyag, kinek állhatna érdekében annak letiltása. Itt persze érdemes megjegyezni, hogy az Ecom Testvérekről készült videónk második részében kitértünk egy nemzetközi kapcsolatra is. Kíváncsiak leszünk természetesen arra, mi lesz a sorsa a második résznek, nem lennénk meglepve, ha minden fronton támadás alá vennék oknyomozó tartalmunkat.
Sőt, mint arra a friss epizódban is felhívtuk a figyelmet, az Ecom Testvérek nem igazán pártolják a közösségi médiumokban megjelent tartalmaik alatt a kritikákat, negatív kommenteknek nem nagyon adnak teret.
Ugyanakkor, ha már szót ejtettünk az üzleti érdekekről, szenteljünk pár szót a véleménynyilvánítás- és a sajtó szabadságának is. A paragrafusok nyelvén ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. A véleménynyilvánítás szabadsága rendkívül kiemelt jelentőségű alapjog a demokrácia világában. Így meglátásunk szerint a bejelentő súlyosan sérti ezen alapjogokat. És csak zárójelesen jegyezzük meg, hogy a YouTube felhasználási feltételei és joggyakorlata is hagynak kivánnivalót maguk után etekinteben.
A Pénzcentrum, és kiadója a Portfolio Csoport természetesen ezúttal is mindent megtesz, hogy - betartva a platform irányelveit - jogorvoslattal éljen, és mihamarabb újra elérhető legyen oknyomozó anyagunk első része a YouTube-on is. Viszont tisztában vagyunk azzal is, hogy a hatályos magyar és nemzetközi törvényeket betartottuk, így addig is, nem látjuk akadályát annak, hogy itt a Pénzcentrumon újra elérhetővé tegyük az anyagot. Íme a "Lerántottuk a leplet az Ecom Testvérek gigabizniszéről: átverés vagy az évszázad üzlete?" című videónk:
Eljött az igazság pillanata: az Ecom Testvérek titkai - 2. rész
Mint azt feljebb többször is említettük, tovább nyomoztunk tehát az Ecom Testvérek ügyében, akik több százezer forintért hirdetik a szinte biztos meggazdagodást ígérő tanfolyamukat. A CashTag többek között megtudta, milyen a pénzükkel kérkedő tesók családi háttere valójában, és megtaláltuk azt a terméket is, amely a webshop-biznisz egyik zászlóshajója. A témában megszólaltattuk Kupecki Nórát, a fogyasztóvédelemért is felelős helyettes államtitkár a CashTag-nek elmondta, érdemes gyanakodva bújni a webshopokat, különösen most, amikor karácsonyi ajándékokat rendelünk. Íme a (még le nem tiltott) videónk:
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót