Vadonatúj forintérmét vezetnek be Magyarországon: ennyit fog érni, ettől olyan különleges
Az emlékérme hátlapján központi elemként Stróbl Alajos Justitia című szobrának oldalnézeti részletábrázolása jelenik meg.
Az emlékérme hátlapján központi elemként Stróbl Alajos Justitia című szobrának oldalnézeti részletábrázolása jelenik meg.
A biztosítók veszteséget termeltek a harmadik negyedévben, és ezrek mondták fel lakás-, élet- vagy casco-biztosításukat a csökkenő életszínvonal miatt.
A babaváró hitelek esetében idén először fordult elő, hogy az új szerződések értéke meghaladta a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.
Szakértők szerint az infláció tartós és jelentős további csökkentésének feltételei bizonytalanok.
Hasonlóan a jelzáloghitelekhez, októberben a személyi kölcsönök esetében is csökkent az új szerződéskötések értéke az előző hónaphoz viszonyítva.
Publikálta az MNB az október hónapra vonatkozó, háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási adatait.
Nincs megelégedve a kamatcsökkentés mértékével és ütemével a MKIK elnöke. Szerinte mivel nagyot esett az infláció, a kamatnak is követnie kellene.
A vizsgálat feltárta, hogy az OTP Bank több területen nem a felügyeleti elvárásoknak megfelelően végezte pénzmosás-megelőzési tevékenységét.
Az októbertől érkező, 8,5 százalékos kamatplafontól a hitelpiac élénkülését várja a jegybank. De a friss adatok szerint az átlagkamatok már szeptemberre ezen szint alá mentek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) „Csokonai Vitéz Mihály” megnevezéssel 15 000 Ft névértékű ezüst és 3 000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki.
A javuló makrogazdasági fundamentumok és a nemzetközi környezet támogatják a kamatcsökkentés folytatását az októberi 75 bázispontos ütemben – mondta Virág Barnabás.
Az MNB szerint azzal, hogy nem a magyar felügyelet alá tartozik, a Revolut nem tud eléggé segíteni a magyar ügyfeleknek baj esetén.
A babváró hitelek esetében szinte forintra pontosan ugyanannyi volt az új szerződések értéke szeptemberben, mint augusztusban.
A bankok mind a lakáscélú hitelek-, mind a fogyasztási hitelek iránt a hitelkereslet élénkülését tapasztalták, amelynek további erősödésére számítanak.
Az első három negyedévben jelentősen emelkedett az áruhitelek iránti kereslet, ami adhat okot némi optimizmusra.
A jelzáloghitelekhez hasonlóan, szeptemberben a személyi kölcsönök esetében is csökkent az új szerződéskötések értéke az előző hónaphoz viszonyítva.
Publikálta az MNB a szeptember hónapra vonatkozó, háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási adatait.
2023 első félévének végén 4,9 ezermilliárd forint volt a magyarországi lakáshitel-állomány értéke, amely 0,3 százalékkal maradt el a 2022. év végi állapottól.
A jegybank monetáris tanácsának a tagja eárulta, hogy milyen lehetőségeket vitattak meg a legutóbbi kamatdöntéskor, és hogy mikor tudják a kormány gazdaságpolitikáját támogatni.
Amíg az MBH Bank szerint a jövő év végére 6 százalékra csökkenhet az alapkamat, addig az Erste a következő hónapra is a mostanihoz hasonló mértékű alapkamat-csökkentésre számít.