Az egyik feltétel, hogy a kormány, illetve a partnerségben megjelenő befektető legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást épít.
Ha ma volánbusszal utaznál, feltétlen tájékozódj, mert közel 23 ezer járatot érint a mai napon kezdődő Volán-sztrájk. Összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket és tudnivalókat a témában.
Elstartolt a mai napon a Volán-sztrájk, azonban Volánbusz vállalat a szakszervezet által vasárnapra és hétfőre tervezett munkabeszüntetést indokolatlannak tartja. A cég becslése szerint a két nap alatt országszerte közel 23 ezer járat maradhat el. A munkabeszüntetés a budapesti „kék” buszokon is zavart okozhat az elővárosi vonalakon - figyelmeztet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A ma kezdődő Volán-sztrájk során
- ma a járatok 80 százaléka közlekedik,
- hétfőn pedig csak a fele.
Ahogy azt tegnap mi is megírtuk a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 25 százalékos béremelést követel, amit Lázár János közlekedési miniszter irreálisnak talál. Szerinte ekkora béremelést sem az állami, sem a magánszektorban nem lehet végrehajtani.
A Volánbusz a honlapján közölte, hogy a munkabeszüntetés idején is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat az utasok számára, az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően. A cég honlapján megyei bontásban is közzétette, hogy december 10-én (vasárnap) mely járatok nem közlekednek a sztrájk idején.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót