Legnagyobb eséllyel az északi vidékeken lakók számíthatnak hóra szenteste.
Erdélyi Mónika ugyan tisztában van azzal, hogy télen szokott hó esni, de már elszokott tőle, attól pedig végképp, hogy csak ő takarítsa el a mocskot.
"Komolyan mondom hogy a fene egye meg ezt a havazást, én annyira utálom a havat! Nézzétek meg, hogy az utcánkban minden le van jegesmedve" – fakadt ki az egykori tévés a TikTon. Fiss videójában a celeb azt is megmutatta, hogy az utcájukban ők "pucolták" el a jeget, ennek ellenére nem tudtak a lányával elindulni az iskolába.
Ez amit itt láttok ez már gyönyörű, ezt már mi pucoltuk le, körülbelül 1 órás munkával – mutatta, majd hozzátette, erre azért volt szükség, mert lentebb az utat ugyan eltakarították, ám közvetlenül előttük az utat nem pucolja le senki.
Végül a videóban Erdélyi Mónika leszögezi, tisztában van azzal, hogy télen szokott hó esni, de már elszokott tőle, attól pedig végképp, hogy csak ő takarítsa el a mocskot. Végül az egykori talk-show háziasszony megígértette a követőivel, hogy kimennek havat lapátolni, ha szükség van rá, hogy ne csak a szomszédnak kelljen, mert ha csak egy ember csinálja ezt, akkor az iszonyú fárasztó és nagyon sok időt vesz igénybe.
@monikaerdelyi1 ♬ eredeti hang - Erdélyi MónikaNULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Korábban megírtuk, a hótakarítás és a jégmentes járda biztosítása tehát gyakran az ingatlantulajdonos feladata. Az önkormányzati rendeletek szerint ez jogi felelősséggel jár. Ha valaki megsérül az ingatlan előtti veszélyes járdán, a tulajdonos köteles a kárt megtéríteni. Bizonyos esetekben akár gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt is felelősségre vonható.
A jogi felelősség mellett az ingatlantulajdonosoknak milliós nagyságrendű kártérítési összegekkel is számolniuk kell, ha valaki megsérül az ingatlanuk előtti jeges járdán - erre számos szakmai felületen felhívják a figyelmet a kártérítésre szakosodott jogászok. A hó- és jéghelyzet kezelése pedig nem csak a családi háztulajdonosok, hanem a társasházak albetét-tulajdonosainak is kötelessége.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót