Azok, akik novemberben lakásbiztosítást kötöttek elsősorban a vízkárokra igyekeznek felkészülni.
Májusban adták át a felújított állomásokat, de az első komolyabb hónál már elindult a beázás.
Mindössze néhány hónappal a felújítás befejezése és az átadás után máris beáznak a 3-as metró megállói - erről a Népszava számolt be. A beázásról érkeztek hírek a Corvin-negyed, a Határ út, a Kőbánya-Kispest, a Deák Ferenc téri, a Forgách és a Pöttyös utcai állomásról egyaránt.
A BKV a lapnak azt mondta, hogy "a talajvizek és egyéb csurgalékvizek sajátossága, hogy meghatározhatatlanul mozognak a talajszerkezetben, így, ha egy adott vizesedési hibahelyen elvégezzük a vízelzárást, egy közeli helyen újra megjelenhet a vizesedés". Hozzátették azt is, hogy a felújítás során csak a nagyon látványos és régóta fennálló ázási gondokat oldották meg.
borítókép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót