Munkavállalóként sem árt tisztában lenni azzal, hogy a munkakörünknek és tapasztalatunknak megfelelően milyen átlagfizetéssel számolhatunk.
Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb a felsőfokú oktatásban tanulók aránya Európában. A hallgatók száma jelentősen visszaesett az elmúlt 10 évben, 2023 első felében mintegy 48,5 ezerrel kevesebben jártak egyetemre, mint 2013 azonos időszakában.
Az össznépességet tekintve Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb a felsőfokú oktatásban tanulók aránya Európában az elmúlt években - írja a KSH adatai alapján a Népszava. A statisztikák a 2021-es adatokkal frissültek, abban az évben hazánkban mindössze 2,96 százalék volt a hallgatók aránya a felsőfokú oktatásban az össznépesség százalékában, ennél alacsonyabb eredmények csak Romániában (2,93 százalék), Szlovákiában (2,59) és Luxemburgban (1,20 százalék) születtek.
A hallgatók száma jelentősen visszaesett az elmúlt 10 évben, 2013-ban még 338,5 ezren tanultak a felsőoktatásban, 2023 első felében mintegy 48,5 ezerrel kevesebben jártak egyetemre, mint 2013 azonos időszakában. Magyarország egyébként a fiatal diplomások arányában sem áll jól, az Eurostat adatai szerint 2022-ben a magyar 25-34 éves korosztályban mindössze 32 százalék volt a diplomások aránya, ami a harmadik legrosszabb eredmény az Európai Unióban.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót