Ha 10 ezer kibocsátott betegre, vagy 100 ezer ápolási napra vetítjük a kórházi fertőzések gyakoriságát, akkor drasztikus növekedés valósult meg 2015 és 2022 között.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn bejelentette, hogy a koronavírus-járvány továbbra is nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek minősül. A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) jelentése szerint pedig a világ országainak még többet kellene költeniük a "globális egészségügyre", hogy felkészültek legyenek egy újabb világjárványra.
A WHO közleménye szerint a pandémia jelenleg vélhetően átmeneti szakaszban van, a terjedését korlátozó folyamatos intézkedésekre van szükség, hogy elkerüljük a további negatív hatásait. A koronavírus elleni vakcinák és kezelések jelentősen megváltoztatták a világjárványt, és remélhetőleg már az idén feloldható lesz a globális egészségügyi vészhelyzet, különösen ha sikerül javítani az oltóanyagok és gyógyszerek elérhetőségét világszerte - mondta hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
Bármikor jöhet egy újabb világjárvány. Ha a Covid-19 nem gyorsítja fel a felkészülést, akkor mi?
- mondta Dzsagan Csapagain a szervezet főtitkára. A hétfőn bemutatott jelentés szerint az országoknak felül kellene vizsgálniuk a jogszabályaikat 2023 végéig, hogy jobban szolgálják a járványok elleni védekezést. Az IFRC azt is javasolja, hogy az országok növeljék az egészségügyi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) 1 százalékával, a "globális egészségügy" finanszírozását pedig legalább évi 15 milliárd dollárral, amit Csapagain "jó befektetésnek" nevezett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Megszólalt a Mol a százhalombattai finomító területén keletkezett tűzről
- Lezárult egy fontos eljárás M. Richárd halálával kapcsolatban
- Covid-pánik: már a maszkviselést és a karácsonyi ünnepségek lemondását javasolja a német miniszter
- Központi ideológia készülhet Oroszországban
- Kiderült: új szabály jön itthon a GMO-s élelmiszerekre a boltokban
- Visszatér a képernyőkre a Bajnokok Ligája - sport a tévében