Mégis mini Dubaj épülhet Zuglóban? Ezt kéri cserébe a főváros a beruházótól
Az egyik feltétel, hogy a kormány, illetve a partnerségben megjelenő befektető legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást épít.
Az egyik feltétel, hogy a kormány, illetve a partnerségben megjelenő befektető legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást épít.
Az osztrákoknál hatalmas a munkaerőhiány a turizmusban, megkérdeztünk szakértőket, hogy megéri-e kimenni a téli szezonra dolgozni egy síparadicsomba.
Arányaiban továbbra is Észak-Magyarországon él a legtöbb olyan ember, aki egy kicsit azért veszélyben érzi magát a lakóhelyén.
Egy amerikai TikToker videójában azt vizsgálta, mennyivel jobban éltek az emberek a '70-es években. A Pénzcentrum szintén elemzést végzett a témában a magyar viszonyok kapcsán.
Budapest és Pest megye után, most annak jártunk utána, hogy mégis mennyien élnek a Közép-Dunántúlon rosszul felszerelt otthonokban.
A Habitat for Humanity Magyarország idén tizenkettedik alkalommal publikálja éves jelentését a magyarországi lakhatás helyzetéről.
Hiába dobálózott milliókkal, anyagi gondjai voltak Berki Krisztiánnak, volt, hogy az albérletüket sem tudták kifizetni, kisebb lakásba kellett költözniük - mondta Berki Mazsi.
Gyorsabban öregszik az, aki bérelt lakásban él. Ez a fajta lakhatás tehát egyáltalán nincs jó hatással az ember egészségére.
Akik a támogatási programba bekerülhetnének, gyakran kistelepülések mélyszegénységben élő családjai, akik nincsenek tisztában a lehetőségeikkel.
A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településen nő a lakáspénz alapösszege.
Sokan éppen a rossz anyagi helyzetük miatt élnek túl nagy, korszerűtlen, nagy kiadással járó ingatlanokban.
Akár 8 millió forintot is fizetnie kell egy családnak, ha fogyatékkal élő hozzátartozóját szeretné támogatott lakhatásban elhelyezni.
Legnagyobb mértékben a 65 év feletti lakosság érezte meg a rezsiköltségek növekedését, nagyjából 170 ezer olyan idős lehet, akinek a lakhatáson felül sok mindenre nem marad pénze.
Alig építenek új lakásokat, visszaesett a lakásfelújítás, rengeteg szakember hiányzik Magyarországról.
Közeleg a tanév kezdete, így az egyetemre, főiskolára készülő diákoknak már csak pár hetük maradt, hogy megfelelő otthont találjanak maguknak, ha kirepülnének a családi fészekből.
Vidéken még drágább is a kollégiumi szoba havi bérleti díja, mint a budapesti intézményekben.
Vannak olyan falvak, városok, amikben már egyetlen euróért is ingatlanhoz juthatunk. Ráadásul ezek a települések jellemzően festői szépségű helyeken találhatóak.
A magyarok 18 százaléka túlzsúfolt lakásban él, a fiatalok körében pedig ez a probléma még többeket érint.
A házasságkötés, válás, haláleset, gyermek születése, az anyagi helyzet változásai mind vezethetnek költözéshez az országon belül vagy kívül.
Az Akvárium Klubban megrendezett, fél napos esemény könnyed fesztiválhangulatban telt, ahol a fiatalok két előadás között egymással és a meghívott vendégekkel is beszélgetést kezdeményeztek.