Az Európai Unióban 20 ezer ember hal meg évente az utakon, ezt szeretnék előbb a felére, 2050-re pedig nullára csökkenteni.
Most érkezett: februártól elérhető lesz a 30 milliárd forintos elektromos jármű támogatási rendszer
A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívás tervezete most véleményezhető, a végleges kiírás a jövő év elejéig megjelenhet. A pályázatokat várhatóan 2024. február elsejétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani- közölte az Energiaügyi Minisztérium mai közleményében.
A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, szállítás felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének ösztönzése. A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.
Jelenleg már közel 85 ezer zöld rendszámos gépjármű közlekedik a hazai utakon. Több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány a társadalmi egyeztetésen lévő programmal a vállalatokat ösztönzi e-járművek beszerzésére. A támogatási összegek jelentősen mérséklik a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszik az elektromos személy- és teherautók, kisbuszok megvásárlását.
Támogatásra magyarországi gazdasági társaságok, továbbá a taxi szolgáltatást nyújtó vagy legalább két főt foglalkoztató egyéni vállalkozások pályázhatnak a jövőre élesedő kiíráson. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére:
- A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy,
- a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt,
- az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz,
- míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.
Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nemzeti Helyreállítási Terv hitelrésze terhére már a jövő év elején érkezhet előlegfinanszírozás Magyarországra, miután az uniós pénzügyminiszterek tanácsa a napokban jóváhagyta az Európai Bizottság korábbi döntését. Az energetikai intézkedéseket és beruházásokat magába foglaló REPowerEU-fejezetre két részletben közel 1 milliárd eurót kaphatunk 2024-ben. A kormány a REPowerEU-keretből összesen 60 milliárd forintot szán a vállalati járműbeszerzés támogatása mellett a hazai elektromos töltőhálózat bővítésére a közlekedés zöldítése érdekében.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót