Ezért szegényedik el időskorában rengeteg magyar: tanulhatnánk a belgáktól, németektől, dánoktól
Az állami nyugdíj önmagában sehol Európában nem véd meg az időskori szegénységtől - derül ki egy friss kutatásból.
Az állami nyugdíj önmagában sehol Európában nem véd meg az időskori szegénységtől - derül ki egy friss kutatásból.
Fodor Zsóka 81 éves és habár még egészséges, lassan azzal a kérdéssel is foglalkoznia kell, mi lesz vele, ha lerobban.
Hatalmas bajban vannak már most is a magyar nyugdíjasok, és a novemberi nyugdíjkorrekciónak "nagyvonalúnak" kell lennie.
Galkó Balázs megszámlálhatatlan társulat tagjaként alkotott maradandót, de mint nyilatkozta, a politika elhallgattatta.
Ha lenne szándék a visszamenő nyugdíjkorrekciót beiktatására, a rendkívüli emelésről szóló kormányrendeletnek már meg kellett volna jelennie, mondta el egy szakértő.
Egy teljes éve jogosult lenne az öregségi nyugdíjra Takáts Tamás, de még egy forintot sem látott belőle.
A szakember szerint az államnak kell majd segítséget nyújtania, de kérdés, hogy képes lesz -e rá.
A nyugdíjasok előrehozott nyugdíjkorrekciót sürgetnek, mivel álláspontjuk szerint a nyugdíjak nem tartottak lépést az inflációval.
103 ezer forint nyugdíjat kap Bíró Ica, akinek az önkormányzathoz kellett segélyért folyamodnia a rezsi miatt.
Az idősotthon működéséről, a várható elhelyezési költségekről, igénybe vehető szolgáltatásokról is esett szó a mai sajtótájékoztatón.
A szakértő szerint ha választási év lenne, biztosan meglenne a júniusi emelés.
Az első lehetséges pillanatban menne nyugdíjba a 40-es generáció a Világgazdasági egy friss kutatás szerint, azonban ez egy időzített bombaként ketyegő nyugdíjválsággal fenyeget.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, azonban ez az egyik alapja a tudatos és eredményes öngondoskodásnak, sőt, akár a nyugdíjas évekre való felkészülésnek is.
Az élelmiszerek ára közel 35 százalékkal emelkedett a nyugdíjasoknak fontos alapélelmiszerek egy része pedig még az előző hónaphoz képest is drágult.
Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, alapvetően a piaci hozamok növekedésének köszönhetően.
Kiszámolták, hogy mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2024-ben, ha maradnak a kormány jelenlegi számításai.
Több mint 70 százalékkal nőtt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma.
Ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket – közölte a parlamenti államtitkár.
Jövőre 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak év elején - mondta Varga Mihály. Lesz 13. havi nyugdíj is, és nyugdíjprémiummal is számol a költségvetés.
A nyugdíjszakértő szerint a kuriózumnak számító magyar nettó nyugdíj nem főnyeremény, de nem pont ez a baj vele.
A PM szerint a Népszava valótlanságot állít, azt is megindokolták, hogy miért.
Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, pedig a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke szerint 4,5 százalék is indokolt lenne az infláció miatt.
Japán, Belgium és Szlovákia után a magyaroknál a legalacsonyabb, mindössze 16% azok aránya, akik optimistán tekintenek a jövőbe, míg 84% különböző aggodalmainak adott hangot.
Sok más előadóhoz hasonlóan, nevetségesen alacsony a nyugdíjam - nyilatkozott a táncdalénekes.