Leesik az állad: ilyen tantárgyai vannak egy amerikai középiskolásnak
Az amerikai diákok maguk dönthetnek, milyen tantárgyakat szeretnének tanulni a kötelezőkön felül.
Az amerikai diákok maguk dönthetnek, milyen tantárgyakat szeretnének tanulni a kötelezőkön felül.
Nem mindenhol indult zökkenőmentesen az első tanítási nap: sok helyen csak most derült ki a diákok és a szülők számára, hogy a tanárhiány miatt kavarodás van.
Indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken.
Szeptember első napján becsöngetnek az ország összes általános és középiskolájában.
A tanév kezdetén rendőrök és polgárőrök segítik majd a közlekedést az óvodák és az iskolák közelében – adta hírül az ORFK.
A Pénzcentrum most arról kérdezett szakértőket, hogy milyen támogatások vannak, illetve a legszegényebb réteg hogyan vészeli át a szeptemberi iskolakezdést.
Az iskolai bántalmazás súlyos következménye sok esetben az öngyilkosság, de szinte általánosnak mondható, hogy meghatározza a felnőttkori párválasztást.
Itt a matek, mennyivel drágultak a tanszerek, a gyermekruhák és cipők, hogyan alakul az iskolai étkezés, illetve az iskolába járás ára 2023-ban.
Hazánkban és a szomszédos országokban tízéves korában engednék először szülői kíséret nélkül a gyereket az iskolába. A két végletet Ausztria és Bulgária jelenti.
Két pécsi tanuszoda zárva tartásáról döntött a Pécsi Tankerületi Központ, emiatt sok kisdiáknak a város másik felében fekvő városi uszodába kell majd átjárnia.
Nem indul el a tanév Alsóújlakon, miután a Vasvárhoz közeli általános iskolában senki se vállalta el a tanítást. A gyerekek szeptembertől másik településre járnak majd tanulni.
A gyermekbalesetek megelőzése érdekében a polgárőrök segítenek a forgalomirányításban, a gyalogátkelőhelyek biztonságos használatában.
Komjáthy Anna: Nem lehet matematikai képletté degradálni a problémát, amelyben a meglévő pedagógusok számával elosztjuk az aktuálisan az oktatási rendszerben lévő diákok számát.
A magyar közoktatás színvonala kétségbeejtően alacsony: olyan mintha nagyjából egy évtizede megfordultunk volna, és szembemegyünk mindennel, amit az európai országok képviselnek
Mit tudunk tenni, hogy ha a gyerekünk nem egy olyan tanárt kapott, akire számítottunk, vagy olyan osztálytársai lesznek, akikkel már többször is voltak konfliktusok?
Más a tanrend a szakképzésben és a gimnáziumi oktatásban, amire korábban nem volt példa - ezt állítja a szakértő.
A kormány továbbra is mindent megtesz a bölcsődés korú gyermeket nevelő családok támogatásáért - írják a bölcsődei támogatások megszűnésével kapcsolatban.
Nagyon nem mindegy, milyen iskolai eszközöket vásárolunk a gyereknek a tanév kezdetekor, és mind közül a legfontosabb talán az iskolatáska kiválasztása.
A 2023/2024-es tanévben a tanítási év 2023. szeptember 1-től (péntektől) 2024. június 14-ig (péntekig), az utolsó évfolyamon 2024. május 3-ig (péntekig) tart a szakképzésben.
Nem sokáig tart már a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már készülni a következő tanévre.
Előfordult, hogy a takarítónő vagy az iskolaőr vigyázott a gyerekekre egyes iskolákban, mert éppen nem volt olyan tanár, akit órát tudott volna tartani.
A felsőfokú informatikai képzésre jelentkezők száma közel harmadával emelkedett, ezzel egyidejűleg a bejutási arány tíz éve volt utoljára ilyen kedvező, mint idén.
Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tehetséggondozásban kulcsszerepet játszó tanárok a most meghirdetett programban.
A bölcsőde finanszírozásához ráadásul 2023. június 30-ig még igénybe vehettek állami támogatást a családok.