Mindössze 1804 emberrel kötött szerződést a Pintér Sándor-féle belügy másfél év alatt, ami jelentősen elmarad a határvadászok tervezett négyezres létszámától.
A jövő év egyik fontos témája lesz az új Nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozása. Ennek érdekében a kormány nevelési kormánybizottságot hoz létre, amelynek vezetője a miniszterelnök lesz – mondta Pintér Sándor a parlament kulturális bizottságának meghallgatásán hétfőn - írja a Telex.
Sok kritika érte a Nemzeti alaptantervet, ezeket meg kell vizsgálni, majd egy új Nemzeti alaptanterv (NAT) kerül kidolgozása. Ennek érdekében a kormány nevelési kormánybizottságot hoz létre, amelynek vezetője a miniszterelnök lesz – mondta Pintér Sándor a parlament kulturális bizottságának meghallgatásán hétfőn.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy jövőre központi téma lesz az oktatási rendszer digitalizálása.
Címlapkép: MTI/Kovács Attila
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót