Azoknak is szeretnének kedvezni, akik reggeli sütésű kenyeret, kalácsot szereznének be a többnapos ünnepre.
Rém értékes forintérmék, pengők lapulhatnak a magyar fiókokban: ezek a darabok milliókat érnek
Az látszik, hogy Magyarországon továbbra is sok embert foglalkoztat a pénzgyűjtés, az igazi értékekkel azonban sokan nincsenek tisztában. A Pénzcentrum videóblogja, a CashTag most numizmatikai szakértővel járt utána annak, mely magyar pénzek igazán, és melyek csak mérsékelten értékesek. A pénzgyűjtés világa ugyanis kusza, nem árt észnél lenni, sokan ugyanis nem a legtisztább eszközökkel próbálkoznak, és itt kifejezetten igaz a mondás: nem minden arany, ami fénylik.
Magyarországon bár sokakat érdekel, professzionálisan viszonylag kevesen gyűjtenek pénzeket. Az is érdemes leszögezni, hogy a numizmatika, a pénz történetével foglalkozó tudomány. "Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy minden gyűjtő numizmatikus lenne, sőt” - emeli ki a CashTag új videójában Fehér Sándor, a Vatera numizmatikai szakértője. Aki szerint sokan, sokféle felfogás mellett gyűjthetnek pénzt, ráadásul az emberek ízlése akár a gyűjtés terén is folyamatosan változhat.
Fehér Sándor a Pénczentrum videóblogjában beszél arról is, abszolút jelen vannak a piacon kizárólag befektetési céllal gyűjtők is, ám ő szerinte a gyűjtés szépsége akkor az igazi, ha az megmarad hobbi. Illetve olyan értékteremtő hobbivá válik, amit az ember továbbadhat a gyerekeinek, unokáinak.
Kik a gyűjtők?
Fehér Sándor szerint nem minden gyűjtő gyűjt mindent, nem igazán találni tehát olyat, aki 1000-től napjainkig gyűjtené a magyar pénztörténet darabjait. „Valaki csak az Árpád-házi királyokat, valaki a vegyes-házi, valaki a Habsburg kiadásokat gyűjti (…) anyagilag egyszerűen nem lehet gyűjteni mindent” - hangoztatta a numizmatikai szakértő. Az viszont fontos kiemelni, és ezt korábban több szakértő is megerősítette a Pénzcentrumnak,
nincs azzal baj, ha valaki nem feltétlenül a legrégebbi, hanem sokkal inkább a modern pénzeket gyűjti, de ezek esetében azért akkor értőkről, sőt mi több, hatalmas értéknövekedési potenciálról (a közeljövőben) nem igazán lehet beszélni.
Ezzel szemben azért a hazai kiadású régiségek között is bőven akadnak kincsek. A szakértő szerint például Ferenc József érméknél 1-2 ezer forinttól akár a csillagos ég is lehet a határ, ha értékről van szó. Hiszen léteznek olyan ritka kiadások, amiknek darabja súlyos pénzekben, akár 3-4 millió forintba is kerülhet. Éppen ezért mindent kigyűjteni nagyon nehéz, és természetesen rendkívül költséges.
Sokan gyűjtik idehaza a Horthy-rendszer pénzeit is, itt azért egyszerűbb a dolog, a költségek sem ekkora léptékűek. „Itt egy kisebb költségvetéssel már azért ki lehet gyűjteni egy nagyon jó alapgyűjteményt” - vélekedett Fehér Sándor. Itt is meg vannak azonban azok a ritkaságok, azok a szuperritka pengők például, amik ára jelenleg 1,5-2 millió forint között mozog. Azt lehet tehát mondani, hogy egy-egy eltérő évszámban vert pengők esetében az árkülönbség 10-20 szoros is lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Értékes vagy nem értékes?
A friss Cashtag apropóján érdemes megemlíteni azt is, hogy a Pénzcentrumon hosszú évek óta, több ízben foglalkozunk voltaképpen modern pénzeket érintő érték-kérdésekről. A témában legutóbb bemutattuk az úgynevezett hosszú vonalas 200 forintost, de szóba került a millenniumi, azaz 2000-ben kiadott 1000 forintos is. Az ilyenfajta modern különlegességek kapcsán azért mindig felmerül, mennyit is érnek valójában ezek a darabok.
A 200-as forintos érmét manapság 4-7 ezer forintért is árulják, míg az 1000 forintos akár 30-40 ezer forintért is. Értelemszerűen egy tárgy annyit ér, amennyire azt a piac beárazza, azonban nem árt képben lenni néhány dologgal. Elsőként például azzal, hogy sok, nagy múltú numizmatikus szerint ilyen pénzeket igazából amatőrök gyűjtenek. Ez persze nem nagy probléma, de azért fontos azt is tudni, hogy e tárgyak esetében a várható értéknövekedés belátható időn belül azért nem lesz valami magas, ha egyáltalán nőni fog.
Úgyhogy óvatosan a vásárlással. Már csak azért is, mert sok a svindler a piacon. Az imént említett 1000 forintosért például úgy kérnek 30-40 ezer forintot, ha az hibátlan állapotú, forgalomba nem került. Mások viszont meglovagolják ezt az egészet, és egy megtalált, összegyűrt ilyen 1000 forintosért is elkérnek 3600 forintot. Ez utóbbi azonban már egyáltalán nem tűnik jó üzletnek, összegyűrt, koszos állapotban ugyanis nem sok modern pénznek van többletértéke a névértéknél, pláne nem ennyivel.
Felmérést készít a Pénzcentrum!
Olyat csinált Frei Tamás, amit 2023-ban még senki: megőrülnek érte a magyarok, ezért tolong mindenki
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót