Dráma a magyar kórházakban: még kevesebb nővér lesz az osztályokon januártól
2024. január 1-től nem lehet bérnővért alkalmazni az állami egészségügyben, csak kivételes esetben.
2024. január 1-től nem lehet bérnővért alkalmazni az állami egészségügyben, csak kivételes esetben.
Alig néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük közel 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását.
Tavaly ősszel robbant a hír, hogy az új felsőoktatási törvénymódosítás szerint már nem kell központi nyelvvizsgát szerezni a diploma átvételéhez.
Neubauer Katalin, a Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról beszélt, ahhoz, hogy a kereskedelmi szektor kompletten bezárjon, a törvény erejére lenne szükség.
Egy friss törvényjavaslat megduplázná a családi adókedvezmény összegét: így 3 gyerek után már akár 200 ezer forinttal is magasabb lehet a család bevétele.
Lázár János több ponton módosítaná a dohánytörvényt: többek között emelné a hibázók bírságait, kiterjesztené a koncessziós pályázat alkalmazhatóságának lehetőségeit.
Szigorúbb és egyértelműbb lesz a külföldi állampolgárok magyarországi tartózkodása az új idegenrendészeti törvényjavaslat alapján - írja az MTI.
Mutatjuk, jelenleg mely termékek, szolgáltatások esetében lenne indokolt leginkább az adócsökkentés: a túró rudit számos más termék megelőzné a fontossági sorrendben.
A szükséges minimum elve arról szól, hogy az országban csak annyit építsenek be, ami a fejlődés érdekében mindenképpen szükséges - mondta Lázár János.
Még mindig sok a találgatás a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása kapcsán, amelyre az eredetileg november elsejével hatályba lépő új szabály adhatott volna világos válaszokat.
Tovább nőtt a végrendelkezési hajlandóság Magyarországon
Százmilliós illegális „dohánymanufaktúrára” csaptak le a hatóságok október 26-án Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Egyéni vállalkozói jogviszonyát szüneteltette, ezért nem kapta meg a CSED-et több szülési szabadságát töltő anya. Az Utcajogász szerint az eljárás alapjogsértő volt.
A Humán Centrum szerint az ellentmondásos munkaerőpiaci körülmények és a jelenlegi feszült bérhelyzet tovább nehezíti a szakemberhiánnyal küzdő cégek helyzetét.
A BKIK jogszabályváltozást szorgalmaz a Parlament felé a szállásadók érdekeinek védelmében a nagy digitális platformszolgáltatókkal szemben.
Budapest több kerületében is át kell rajzolni az egyéni választókerületeket a jövő júniusi önkormányzati választás előtt.
Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.
Eltörölnék a törvényben a strand és kemping fogalmát, beépítés várhat a Balatonra, Római partra is.
Október 5-én délután a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, hogy a kormány tovább szigorítja a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályokat.
A polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet, alig van határvadász.