Bár az emberek jellemzően ugyanannyi pénzt költenek ajándékokra, mint tavaly, ez ma már jóval kevesebb termékre elég.
Az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox bizonyos erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt eljárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot rótt ki a Petőfi rádió médiaszolgáltatójára, egyúttal döntött a rádiós médiaszolgáltatási díjak mérsékléséről - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken.
Bejelentés nyomán az RTL november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a médiatanács: a műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét - közölte az NMHH, hozzátéve, hogy a földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni, és részt venni az eredményhirdetésen.
Jelezték: a hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta, ezért a médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, megfelelő volt-e a műsorszám korhatárbesorolása. A vélhetően helytelen besorolás és így a nem megfelelő sugárzási időpont miatt a médiatanács eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen - írták, emlékeztetve, hogy ez már a második hasonló eset a Sztárbox műsorszámmal kapcsolatban, ugyanis a műsor november 5-én sugárzott epizódja miatt is indult már vizsgálat.
Úgy folytatták, hogy a Petőfi rádió Egész úton hazafelé című műsorának szeptember 15-én közreadott adásával kapcsolatban bejelentés érkezett a hatósághoz: a kifogásolt műsorszám a természetfeletti jelenségekkel, a szellemvilággal és az ezzel összefüggő hallgatói tapasztalatokkal foglalkozott. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a rádióban felolvasott hallgatói beszámolók félelmet kelthettek a kiskorú hallgatókban, akik azokat félreérthették, és az egyes történetekben szereplő személyek és családtagok halálát, valamint az ehhez kötődő visszaemlékezéseket részletező információk közzététele felkavaró lehetett a 12 éven aluli korosztály tagjainak - fűzték hozzá.
A médiatanács megállapította, hogy a műsorszám a "12 éven aluliak számára nem ajánlott", III. korhatári kategóriába sorolandó. A szolgáltató a műsorszámot korhatárra tekintet nélkül meghallgathatónak minősítette, így jogsértést követett el, amiért a médiatanács 100 ezer forint bírságot szabott ki - írták.
A fentiek mellett a SuperTV2 állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson október 15-én 19 óra 45 perces kezdettel sugárzott Amerikai pite: A találkozó című filmmel kapcsolatban érkezett bejelentés a médiatanácshoz. Hozzátették, a csatorna szolgáltatója Romániában bejegyzett társaság. A médiaszolgáltató 12-es korhatár-megjelöléssel sugározta a filmet, amely a magyar szabályozás alapján - a szexualitásra, a meztelenségre, a trágár nyelvezetre, valamint a drogfogyasztásra tekintettel - tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába tartozónak minősül, így kizárólag 21 óra után lehetett volna közzétenni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hatóság értesítette a román társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére - olvasható a közleményben. Tudatták azt is, hogy felismerve a rádiós médiaszolgáltatói szektor gazdasági nehézségeit, a médiatörvényben biztosított lehetőség alapján a médiatanács hivatalból felülvizsgálta a kereskedelmi rádiók médiaszolgáltatási díját.
A díjfelülvizsgálat célja az volt, hogy azonos feltételrendszer alapján, egyenlő elbánást biztosítva enyhítse a rádiós piac kereskedelmi szereplőinek terheit, hogy a rádiók a kormányrendeletekben biztosított médiaszolgáltatási díjfizetés alóli mentesség megszűnését követően, a változó piaci környezetben is fenntarthatóan működhessenek - fejtették ki. A felülvizsgált médiaszolgáltatási díjak 2024. január 1. napjától lépnek életbe - áll a közleményben.
Önsorsrontó magyarokkal van tele az ország: kevesen tudják, de emiatt őrjítően nagy a boldogtalanság
Legtöbben csak színleljük a boldogságot, mert könnyebb becsapni magunkat, és nem megmutatni másoknak, hogy mit is élünk át valójában.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót