7 °C Budapest
Borzalmas körülmények között élnek a legszegényebb vidékiek: sokaknál WC, csatorna, melegvíz sincs

Borzalmas körülmények között élnek a legszegényebb vidékiek: sokaknál WC, csatorna, melegvíz sincs

2023. december 10. 13:03

A Pénzcentrum már többször szemezgetett a 2022-es népszámlálás adatsorából, ami az elmúlt hónapokban látott napvilágot. Cikksorozatunkban már szemezgettünk a főváros, illetve több dunántúli régió adatai közül is, most pedig a Dél-Dunántúlt vesszük górcső alá. Azaz megnézzük, hogy mennyien kénytelenek vályogházakban élni, vagy olyan lakásokban, ahol nincs fürdőszoba, konyha, vagy akár vízöblítéses WC.

Az év második felében jelentek meg a 2022-es népszámlálás adatai, ami alapján a Pénzcentrum még megvizsgálta, hogy mi a helyzet a budapesti, illetve Közép- és Nyugat-Dunántúli régió ingatlanaival. Cikksorozatunk negyedik részében azt néztük meg, hogy hány olyan háztartás van a Dél-Dunántúli régióban, ahol a családok kénytelenek egy finoman fogalmazva sem komfortos otthonban élni.

Azaz azt néztük meg, hogy hány komfort nélküli ingatlan lehet a Dél-Dunántúli régióban, illetve mennyien voltak 2022-ben, valamint az előző népszámlálások idején, akiknek nincsen főzőhelyisége, fürdőszobája, szennyvízelvezetése vagy vízöblítéses WC-je, esetleg nincs internet a lakásában.

A KSH adatai alapján pedig a helyzet sokkoló: a régióban ugyanis 153 524-en mondták azt, hogy nincs otthonukban vezetékes internet, míg 148 610-en válaszolták azt, hogy helyiségenként konvektorral, vagy kályhával kénytelenek fűteni.

Ez pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen többezer lakásban nincsen vezetékes víz, miközben tízezrek élnek vályog vagy sár falazatú házakban, százak húzzák meg magukat szükséglakásokban és szintén többezer embernek nincsen otthon melegvize vagy egyáltalán fürdőszobája.

Javult a helyzet a Dél-Dunántúlon

Bár, ahogy a bevezetően is olvasható még mindig sokkoló a helyzet a régióban, azonban azt fontos kiemelni, hogy az előző népszámlálás óta szerencsére drasztikusan javultak a körülmények és egyre kevesebben élnek rossz körülmények között. 2001-ben ugyanis még 76 258-an mondták azt, hogy vályog- vagy sárfalazatú a házuk, 2011-ben 67 078-an voltak, míg tavaly „mindössze” 56 291-en nyilatkozták ezt.

A komfort nélküli háztartások száma is jelentősen csökkent az elmúlt 21 évben: 2001-ben még 45 397-en mondták, hogy ilyen otthonban élnek. Ez a szám 2011-re 26 513-ra, majd 2022-re 13 803-ra csökkent. De azoknak a száma is csökkent, akiknek nincs főzőhelyiségük vagy fürdőszobájuk. Előbbi esetben ez a szám 2001-ben 3700, 2011-ben 2413, tavaly pedig 2422 volt. A fürdőszobák esete azonban sokkal megdöbbentőbb: a Dél-Dunántúli régióban ugyanis 2001-ben 47 899-en állították, hogy nincs saját fürdőszobájuk, 10 évvel később 29 316-an, míg tavaly 19 694-en.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

2001-ben 62 603 esetben mondták, hogy nincs otthonukban vízöblítéses WC. Ez a szám pedig szerencsére az elmúlt 21 évben az ötödére csökkent: 2022-ben már csak 16 097-en állították ezt, míg 2011-ben 31 645-en. A vezetékes víz esetében szintén javult a helyzet, hiszen az évezred elején még 39 571-en mondták, hogy nincs otthonukba bekötve a vezetékes víz, 2022-ben pedig 11 812-en.

A meleg folyóvíz hiánya is egyre kevesebb családnak jelent problémát, bár ez a szám javult talán a legkevésbé. 2001-ben 50 398-an állították, hogy otthonukban nincs melegvíz, 2011-ben 32 901-en, míg tavaly 18 738-an. A KSH által publikált adatok szerint 2022-ben 14 824 esetben jelezték, hogy nincs szennyvízelvezetésük, ez a szám pedig az évek alatt láthatóan csökkent. 2001-ben ugyanis még 37 794-en, 10 évvel később pedig 13 782-en állították ugyanezt.

Azok száma viszont, akiknél nincs központi fűtés hasonlóképpen nagy, mint azoké, akiknek nincsen vezetékes internetük vagy kénytelenek helyiségenként konvektorral vagy kályhával fűteni. 148 610-en mondtál tavaly, hogy nem rendelkeznek központi fűtéssel, 2011-ben 176 761-en voltak, míg 2001-ben 199 655-en állították ugyanezt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 12. kedd
Gabriella
50. hét
Ajánlatunk
  • Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)

    Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.

KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm