Munkavállalóként sem árt tisztában lenni azzal, hogy a munkakörünknek és tapasztalatunknak megfelelően milyen átlagfizetéssel számolhatunk.
A Lidl mind a 200 üzlete zárva tart majd Magyarország egyik legnagyobb keresztény ünnepén, december 24-én - derült ki a Civil Összefogás Fórum és az Egyenlő.hu közleményéből. A felek egyöntetű véleménye szerint ez egy úttörő lépés a kereskedelemben dolgozó magyar munkavállalók és családtagjaik számára, akik így békességben, nyugalomban tölthetik a teljes ünnepet szeretteik körében.
A kezdeményezés célja, hogy a kereskedelmi dolgozók érdekeit képviselve a szeretet ünnepén, december 24-én zárva tartsanak a kereskedelmi egységek. Az élelmiszeripari szektorban legnagyobb forgalmat bonyolító Lidl Magyarország teljes vállszélességgel a kezdeményezés mellé állt, és úgy döntött, hogy szenteste napján mind a 200 áruházát zárva tartja, vagyis munkavállalóinak december 24-én szabadnapot biztosít.
Grósz Jenő aboltlánc igazgatóságának elnöke elmondta: „A család fontossága nem kérdés számunkra, ezért úgy döntöttünk, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalónk számára szabadnapot biztosítunk."
Természetesen vásárlóink érdekeit is szem előtt tartjuk, akiket december 23-án meghosszabbított nyitva tartással várunk majd, annak érdekében, hogy a vásárlói igények is a legmagasabb szinten kerüljenek kiszolgálásra
- mondta el Grósz Jenő.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Csökken a pékáruk ára
A Lidl nagyszabású, egész éves árcsökkentési programjának újabb lépéseként több tucat pékáru árát csökkenti szombattól - közölték. Ennek köszönhetően a pékáru kínálat negyede olcsóbb lesz, a csökkentés mértéke pedig több termék esetében a 15%-ot is eléri. Tőzsér Judit a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elmondta:
A mérsékelt árú termékek között megtalálható lesz a valódi kovásszal készülő nosztalgia vekni, burgonyás rozsos és tökmagos kenyér is, csak úgy, mint a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő túrós táska és a vajas fonott kalács. A speciális étrendet követők is megtalálhatják számukra a legmegfelelőbbet, többek között a szénhidrátcsökkentett vekni és a szénhidrátcsökkentett baguett is olcsóbb lesz.
Olyat csinált Frei Tamás, amit 2023-ban még senki: megőrülnek érte a magyarok, ezért tolong mindenki
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót