Alig egy órán belül az összes „égből pottyant”, gondosan körberagasztott dobozt megtalálták.
A cigarettacsikkek eldobása világszerte – így hazánkban is – a környezetszennyezés egyik leggyakoribb formája, jelentős károkat okozhat. Ezért is indította el Csikkmentes 2. kerület elnevezésű programját a II. kerületi önkormányzat a Füstmentes.hu együttműködésével. A projekt célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a környezeti ártalmak redukálásának fontosságára, az eldobott cigarettacsikkek által okozott környezeti károkra és a hulladékelhagyás csökkentését szolgáló fogyasztói magatartásra - tájékoztatták a szervezők a Pénzcentrumot.
A cigarettacsikkekben nem csupán a műanyagrészecskék okozhatnak súlyos környezeti szennyezést, de mindaz a cigaretta égése során keletkező hétezer vegyület is a levegőbe, vízbe, talajba kerülve ártalmas lehet a környezetünkre – dohányzókra és a körülöttük lévőkre egyaránt –, amelyek közül 93-ról megállapította az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.
Többek között ezért is kezdett bele a II. kerület és a Füstmentes.hu abba a programba, amelyben – a szemléletformálás, ismeretbővítés és az egyéni szokások megváltoztatása érdekében – a „keze alá dolgoznak” a felelős magatartás iránt fogékony dohányosoknak. A program keretében szemléletformáló csikkgyűjtő edényeket helyeznek ki a kerület köztereire.
A kihelyezett gyűjtőedények darabszámát folyamatosan hozzáigazítják majd az igényekhez és a tapasztalatokhoz, arra számítva, hogy a program kommunikációja nyomán a gyűjtésbe bekapcsolódók száma és aktivitása is növekedni fog. A gyűjtőedények felületét a szervezők a kezdeményezés üzeneteinek kommunikálására, illetve felhangosítására is felhasználják: olyan kérdések, illetve információk jelennek majd meg az edények oldalain, amelyek a gondolatébresztő, az egyéni – akár kis léptékben történő – felelős hozzáállást segítő tartalmaikkal maguk is nagyban hozzájárulhatnak az akció sikerességéhez.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót