Munkavállalóként sem árt tisztában lenni azzal, hogy a munkakörünknek és tapasztalatunknak megfelelően milyen átlagfizetéssel számolhatunk.
December 24-én zárva tartja minden hazai áruházát Mountex. A vállalatnál belső felmérést készített az ügyben, és a dolgozók véleményét helyezték előnybe. Emellett Black Friday napján, azaz november 24-én is zárva tartanak, így tiltakozva a vásárlási láz ellen.
Munkatársainak megkérdezése alapján az outdoor ruházatot és kiegészítőket forgalmazó hazai kereskedelmi vállalat, a Mountex úgy döntött, december 24-én zárva tartja minden hazai áruházát - közölte az áruházlánc.
A karácsonyi nyitvatartásról belső közvélemény-kutatást tartottunk, és a demokratikus döntés alapján idén december 24-én nem nyitjuk ki áruházainkat, hogy a Szenteste egész napját minden kollégánk a szerettei körében tölthesse
– nyilatkozta Sárközy Mihály, a cég ügyvezetője. December 24. mellett a Mountex üzletei Black Friday napján, azaz november 24-én is zárva tartanak, a bolthálózat ugyanis negyedik éve ezzel tiltakozik a rengeteg pazarlással és környezetszennyezéssel járó vásárlási láz ellen.
Címlapkép: Balázs Attila, MTI/MTVA
Olyat csinált Frei Tamás, amit 2023-ban még senki: megőrülnek érte a magyarok, ezért tolong mindenki
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót