Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Váratlan dolog derült ki a decemberi nyugdíjakról: majdnem másfél hónapig nem kapnak pénzt az idősek
Decemberben a megszokottakhoz képest több mint egy héttel korábban, 4-én érkezik a nyugdíja azoknak, akik számlára utaltatják az ellátást. A postások pedig az egyéni kézbesítési naptár szerint viszik ki a pénzt. Legközelebb január 12-én lesz nyugdíj utalás, úgyhogy a két kifizetés között nagyjából 6 hét telik el. Az időseknek ennek tudatában érdemes gazdálkodni a pénzzel, de ezt megnehezítheti a karácsony is.
Decemberben a megszokottakhoz képest több mint egy héttel korábban, 4-én érkezik a nyugdíja azoknak, akik számlára utaltatják az ellátást. Mint korábban beszámoltunk róla, legkorábban adott hónap 10. napján érkezhet a nyugdíj, amennyiben 12-e vasárnapra esik, az egyedüli kivétel a december.
A nyugdíjakat és egyéb nyugdíjszerű ellátásokat a Magyar Államkincstár utalja, a posta pedig az egyéni kifizetési naptárak szerint kézbesíti a járandóságokat. A 2023. novemberi nyugdíjemelést követően decemberben már emelt nyugdíjösszeg érkezik majd az időseknek.
A novemberi és a december nyugdíj utalása között így mindössze bő 3 hét telik el.
Ez azonban azt is jelenti, hogy a decemberi nyugdíjtól a januári kifizetésig - mely 2024-ben január 12-én, pénteken várható - csaknem 6 hét telik el!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Így az időseknek érdemes erre is gondolnia, beosztani a pénzt, mert a megszokott összegnek egy hónap helyett kb. másfél hónapig kell kitartania. És közben jön a karácsony.
Címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót