Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Ketyeg az óra: 150 ezer forint visszatérítés járhat ezeknek a magyaroknak, ha még idén lépnek
Egyre közeledik az év vége, mely jellemzően az az időszak, amikor a magyar lakosság még igyekszik kihasználni a 2023-as év pénzügyi előnyeit, élni az adóvisszatérítési lehetőségekkel. Erre több módjuk is lehet, az egyik leggyakoribb az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés. Az MNB utolsó adatai szerint több mint 1 millió magyarnak van ilyen megtakarítása, de nem csak nekik érdemes megfontolni, hogy év végén megtakarított pénzüket itt helyezzék el: most még van idő számlanyitásra is. Az egyösszegű, 2023-as év végi befizetéssel növelhetjük a 2024-ben igényelhető adóvisszatérítési lehetőséget, illetve a nyugdíjpénztári megtakarításunk tőkéjét is.
Egyre többen fedezik fel évről-évre az önkéntes pénztári megtakarítási formákat, az év utolsó hónapjában pedig jellemzően áradnak az utolsó pillanatos befizetések. A különböző pénztárakban különféle adóvisszatérítési lehetőségek, illetve limitek vannak meghatározva, valamit a befizetett összegek felhasználása egészen más célokra történhet. Magyarországon jelenleg csaknem 300 ezer forintnyi adót igényelhetünk vissza különböző megtakarítási formák útján az államtól: külön-külön a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak esetében is legfeljebb 150 ezer forintot, de együttesen 280 ezer forint a felső korlát. Mivel a megtakarítási szerződésekre befizetett összegek után 20%-os adóvisszatérítés lehetséges, 1 millió 400 ezer forintnyi befizetéssel érnénk el a maximumot. Az nyugdíjpénztárba külön 750 ezer forintnyi - havi 62 500 forint - befizetéssel használhatja ki valaki maximálisan az adóvisszatérítési lehetőségeket.
Az ügyfelek a nyugdíjkorhatár elérését követően az eltelt várakozási idő hosszától függetlenül jogosulttá válnak a nyugdíjszolgáltatásra. Nyugdíjpénztári tag már akár 16 éves korában is lehet az ember, minél előbb tesz félre, annál biztosabb lesz idős korában az anyagi helyzete. Az önkéntes nyugdíjpénztár előnye más megtakarítási formákkal szemben, hogy ehhez a munkáltató is hozzájárulhat a tagdíj részleges vagy teljes átvállalásával.
Fontos, hogy a nyugdíjpénztári megtakarításhoz hozamokkal, kamatokkal együtt a nyugdíjkorhatár betöltését követően lehet hozzáférni egy összegben vagy járadék formájában. Amennyiben egy pénztártag nem elégedett a nyugdíjpénztári szolgáltatással, át tudja vinni a megtakarítását más pénztárhoz egyszerű módon és ehhez nem is kell nagy összegeket kifizetnie.
Az elmúlt évek válságai meglátszanak a nyugdíjpénztára adatsoraiban is: az MNB 2023. június 30-i statisztikái szerint az új belépők száma 17,9 százalékkal volt kevesebb, mint 2022 azonos időszakában. A kilépők száma a féléves adatok szerint 22,8 százalékkal emelkedett a múlt évhez viszonyítva. A tagok teljes létszáma 1 millió 84 ezer fő volt, 19 ezerrel kevesebb, mint 2022. június 30-án.
A féléves adatok szerint a befizetett tagdíjak ugyanakkor nőttek: 5,8 százalékkal több bevételt folyt be. Míg a tagok által befizetett összegek csak 4,4 százalékkal emelkedtek, a munkáltatói befizetések 16,3 százalékkal a múlt év első félévéhez képest. Ugyanez a trend látszik az egészségpénztáraknál is: idén jelentősen bővül a munkáltatói befizetések összege.
Találd meg az igényeidhez leginkább passzoló nyugdíjpénztárat a Pénzcentrum kalkulátorával!
Felmérést készít a Pénzcentrum!
Te hallottál már az egészségpénztári és nyugdíjpénztári megtakarítások előnyeiről? Van is ilyen számlád? Segítsd munkánkat azzal, hogy válaszolsz a megtakarításokkal kapcsolatban néhány kérdésünkre. A felmérés eredményeit oldalunkon publikáljuk, melyből kiderülhet, milyen lehetőségeket használnak ki előszeretettel Olvasónk, ha megtakarításról van szó:
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sokan felmondhatták a számlájukat
Az adatsorokból látható, hogy sokan mondhatták fel a szerződésüket az utóbbi időszakra. A fenti ábrán látszott, hogy nőtt a kilépők száma, az alábbi látható, hogy a kilépés miatti kifizetések összege még nagyobb mértékben, 64,5 százalékkal emelkedett.
Az egyösszegű kifizetések összege is emelkedett: 30,4 százalékkal - ez azokat a folyósításokat jelenti, amikor szerződésszerűen szűnik meg a számla. A "várakozási idő letelte, de még a felhalmozási időszakon belüli kifizetések" összege 21 százalékkal nőtt.
Elhalálozás esetén az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást a pénztártag által megjelölt haláleseti kedvezményezett, annak hiányában a törvényes örökös kapja meg. A megtakarítási számla nem képezi a hagyaték részét, egyenesen a megjelölt kedvezményezettre száll. Magasabbak voltak 2023. első félévében a kedvezményezettek, örökösök részére kifizetett tételek is, de sokan még mindig nem tudják, hogy a nyugdíjpénztári megtakarítás jó megoldás lehet, hogy a vagyon egy részét biztosan egy bizonyos személyhez jutassa az örökhagyó, a végrendelettől, hagyatéki eljárástól függetlenül:
Ahhoz, hogy jó hozamot érjünk el a nyugdíjcélú megtakarításunkkal, a pénzintézetek különféle befektetési lehetőségeket kihasználva forgatják a náluk lévő vagyont. Úgy tűnik, az utóbbi években a nyugdíjpénztárak befektetési portfóliójában egyre inkább az állampapírok dominálnak, a bankszámlán tartott, nem befektetett összegek visszaszorulnak:
Váratlan dolog derült ki a decemberi nyugdíjakról: majdnem másfél hónapig nem kapnak pénzt az idősek
Decemberben a megszokottakhoz képest több mint egy héttel korábban jön a nyugdíj, viszont a következő kifizetés csak január 12-én lesz.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót