A magyar lakosság jelentős részének nincs érdemi mennyiségű félretett pénze, valós, likvid értékpapír-megtakarítása a társadalom felső rétegeinek lehet - mondta Tuli Péter.
Reigl Judit, Keserü Ilona, Fajó János, Rozsda Endre és más alkotók kiemelkedő műveit vonultatja fel a Virág Judit Galéria a 13. Háború utáni és kortárs művek aukciója december 19-én. Az ünnepi aukciós anyag egyik legjobban várt tétele Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült darabja - közölte a galéria.
A kortárs festészet legjavát hozza el a Virág Judit Galéria december 19-i aukciója a Kongresszusi Központban. Reigl Judit egyik legerőteljesebb festménye, a Tömbírás sorozat darabja vörös és fekete pászmákból áll össze. A festmény kikiáltási ára 26 millió forint.
Reigl Judit élete nagy részét Franciaországban töltötte. Az alig három éve elhunyt magyar származású művészt a nemzetközi szürrealizmus és akciófestészet élvonalába sorolják. Reigl munkái megtalálhatók a világ legfontosabb kortárs köz- és magángyűjteményeiben. Ezekben a pillanatokban is zajlik Reigl Judit centenáriumi kiállítása a Műcsarnokban, és a világ számos pontján ünneplik a magyar művésznő születésének 100. évfordulóját. Ritka pillanat, ha eladóvá válik egy Reigl-mű, ezért a különlegesen erős, múzeumi szintű olaj alkotás felbukkanása nemzetközi érdeklődést váltott ki a gyűjtők körében.
Keserü Ilona napjaink képzőművészeti szupersztárja. Utókép 5. (Háromszoros nap) című alkotása a keleti és ősi kultúrákban, vallásokban megjelenő napértelmezésekre is reflektál. Kikiáltási ára 12 millió forint.
Fajó János 1973-ból származó Piskóták III. című műve 7,5 millió forinttól várja a liciteket, a festmény becsült értéke 13-17 millió forint. Fajó jellegzetes piskóta motívumai 1971-től jelennek meg az életműben. A most aukcióra kerülő kép vörös, kék, sárga és rózsaszín piskótákat ábrázol, és tematikus sorozatának egyik kiemelkedő darabja.
Rozsda Endre Cache-cache című, 1976-ban festett alkotása 10 millió forintos kikiáltási árral jelentkezik az aukción. Rozsda egy álomszerű, „idő nélküli térbe” invitálja a nézőt, a sűrű színkavalkádban kibontakozik egy arc nélküli alak sziluettje.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az aukció tételei között megtalálhatóak többek között még Bak Imre, Nádler István és El Kazovszkij remekművei is.
Az árverést megelőző két hétben a nagyközönség egy kivételesen erős kiállítást tekinthet meg ingyenesen a Virág Judit Galériában. A fent említett kortárs műveken túl a galéria klasszikus aukciójának sztárjait is láthatja a publikum. Tihanyi Lajos elveszettnek hitt műve, Gulácsy Lajos Régi instrumentumon játszó hölgye és a legmagasabb kikiáltási árról induló, világrekorder Zsolnay-váza is limitált ideig, egy helyen megtekinthető, a Falk Miksa utca utca 30. szám alatt.
Címlapkép: Virág Judit Galéria
Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót