A vállalat, összegyűjtve legfrissebb adatait, ismét közzétette a leggyakoribb keresések listáit, hogy mely témakörök érdekelték 2023-ban leginkább a felhasználókat Magyarországon.
Vádat emeltek egy a férfival szemben, aki nemlétező örökség ígéretével ejtett tévedésbe különböző vallási felekezetekhez tartozó embereket és okozott kárt nekik - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken. Saághy Flóra közölte, a férfit üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.
A férfi - akit korábban 15 egyházi személy hasonló módszerrel történt megkárosítása miatt ítéltek el - a vádirat szerint 2017-ben megélhetését abból biztosította, hogy magát valótlanul szlovák közjegyzőnek adta ki, és e-mailben egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben a vádlott valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta. A férfi állítását azzal próbálta alátámasztani, hogy hamis közokiratokat - magyar, szlovák állami címeres, fejléces és bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat - küldött. Ezt követően olyan ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még különböző díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől különböző nagyságú pénzek átutalását kérte.
A vádirat szerint a vádlott ezúttal egy német, egy belga, valamint egy ukrán plébánost igyekezett megtéveszteni, tőlük csaknem másfél millió forintot csalt ki. A harmadik sértett nem utalta át a tőle kért 200 eurót, hanem leveleit válasz nélkül hagyta. A vádemeléskor a korábbi ügyében vele szemben kiszabott, hatéves börtönbüntetését töltő vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni.
Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót