Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Fontos szempontra hívta fel a figyelmet az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Akik halasztják a lakásvásárlást a magas kamatok miatt, nem biztos, hogy jól járnak. Jelasity Radován a magyar gazdaságról elmondta a VG-nak, hogy már lászik a fény az alagút végén, és az nem a mozdony.
A felszólalása fókuszában az a kérdés állt, hogy túl van-e a magyar gazdaság a válság nehezén, erre pedig egyértelmű választ adott: igen. Ennek bizonyítására pedig az októberi egy számjegyű inflációt és a pénteken kiderülő novemberi pénzromlás kapcsán vélt optimizmusát használta fel. Valamint hozzátette, hogy a harmadik negyedévben ráadásul megérkezett a várva várt gazdasági növekedés is. Összefoglalóan úgy értékelte a magyar gazdaság helyzetét, hogy
lehet látni a fényt az alagút végén, és ez nem a mozdony.
A kamatkörnyezet jövőjére is kitért. Várakozásai szerint 2024 februárjában lehet egy számjegyű az irányadó kamat, addig a mostani 11,5-ről fokozatosan csökkenti majd a Magyar Nemzeti Bank a szintet. A lakásvásárlások kapcsán elmondta, hogy nem érdemes kivárni az ingatlanvásárlással.
Arra figyelmeztetett, hogy amikor majd lecsökken az alapkamat 5-6 százalékos szintre, az ingatlanok ára abban a pillanatban fel fog menni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezért aki eddig halasztott, minél előbb nekikezd a vásárlásnak, annál jobb. A végén még a német és a magyar gazdaság összehasonlítására is szert tett a az Erste Bank elbök-vezérigazgatója.
Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót