A magyar lakosság jelentős részének nincs érdemi mennyiségű félretett pénze, valós, likvid értékpapír-megtakarítása a társadalom felső rétegeinek lehet - mondta Tuli Péter.
Tavaly az Európai Unióban élők átlagosan a jövedelmük 12,7 százalékát tudták félretenni, ami kevesebb mint az elmúlt években. Magyarország viszont az uniós tagállamok középmezőnyében végzett. A Pénzcentrum most annak járt utána, hogy mennyi az uniós tagállamok lakosainak a megtakarítása, és hogy változott ez az elmúlt években.
Tavaly, azaz 2022-ben az Európai Unióban élők átlagosan a jövedelmük 12,7 százalékát tudták félretenni az Eurostat friss adatai szerint. Ez pedig egy lényegesen alacsonyabb szám, mint amit 2021-ben állapítottak meg. Ekkor ugyanis még átlagosan az unióban élőknek sikerült a fizetésük 16,4 százalékát félretenni, ami már elkezdett közelíteni a koronavírus kitörése előtti számokhoz.
A legmagasabb bruttó megtakarítási rátát Németország (19,9%), Hollandia (19,4%) és Luxemburg (18,1%) érte el, míg 12 tagállam a 10 százalékot sem. A legrosszabbul Lengyelország és Görögország teljesített, ahol konkrétan negatív lett a megtakarítási ráta: előbbi lakosai -0,8 százalékot, míg utóbbi -4,03 százalékot tudott félretenni. Ez azt jelenti, hogy a háztartások többet költöttek, mint a bruttó rendelkezésre álló jövedelmük, ezért vagy a megtakarításukat használták vel, vagy hitelt kellett felvenniük a kiadásaik finanszírozására.
De nézzük meg közelebbről ezeket a számokat. Ha az EU átlagát figyeljük meg először, akkor láthatjuk, hogy az egy lakosra jutó rendelkezésre álló bruttó háztartások jövedelme 0,8 százalékkal csökkent, míg az euróövezetben 0,9 százalékkal. Ez volt az első csökkenés 2013, azaz a gazdasági világválság vége óta. Az elmúlt évtized történéseit tekintve pedig láthatjuk, hogy 2010-2013 között voltak utoljára negatív ráták, ami után 2021-ig folyamatosan nőtt az egy lakosra jutó bruttó háztartások korrigált rendelkezésre álló reáljövedelme.
Ez a növekedés pedig csak a koronavírus következtében torpant meg először, de ekkor is még pozitív maradt, sőt 2021-ben még rekord is született, 2,8 százalékos növekedéssel, ami az elmúlt két évtized legmagasabbika volt. Azonban 2022-ben már elmaradt a bérek növekedése (6,3%) az áremelkedésektől (7,2%).
Ha közelebbről nézzük meg a számokat, azaz országonként vizsgáljuk, láthatjuk, hogy Svájcban a legmagasabb (23,37%) a lakosság megtakarításainak aránya, ezt követi a már említett Németország, Hollandia és Luxemburg, majd Franciaország (17,12%). Azaz az itt élők a fizetésük ennyi százalékát tudták félretenni. Azt pedig kifejezetten jó látni, hogy a háztartásokra jutó átlagos megtakarításokat nézve Magyarország a középmezőnyben végzett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennyi pénzt takarítottak meg a magyarok tavaly
2022-ben az Eurostadt adatai szerint a magyar háztartások átlagosan a fizetésük 13,44 százalékát takarították meg, ami csak kevéssel marad el az osztrákokétól. Ausztriában ugyanis ez a szám 15,19 százalék.
A környező országok közül sajnos Romániáról és Szerbiáról nincsen adat, azonban az kiderül az Eurostat adataiból, hogy Horvátországban a háztartásoknak átlagosan 6,39 százalékot takarítottak meg. míg a csehek 16,38 százalékot. A Szlovákoknak sikerült a legkevesebbet félretenniük a környéken, ők átlagosan 5,27 százalékot tudtak megtakarítani, azonban Szlovénia egy hajszállal előttünk végzett. Ők 13,99 százalékot tettek félre.
Ahogy fent már említettük a legrosszabb helyen Lengyelország és Görögország végzett, míg a magyarok ezzel az átlagos EU-s szint felett, Belgiumot megelőzve tudtak spórolni. Utóbbiban 12,88 százalékot tettek félre, míg az olaszok 9,84 százalékot, a spanyolok 7,64 százalékot.
Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót