Egyszámjegyűvé válnak a piaci vállalati hitelkamatok Magyarországon, míg a lakossági kamatok 7,3 százalékra csökkenek.
CSOK Plusz kisokos: a legfontosabb új feltételek, amiket röviden tudni kell az ingyenmilliókért
Csák János kulturális és innovációs miniszter október végén Kormányinfón jelentette be, hogy 2024. január 1-től megújult formában, CSOK Plusz néven lesz elérhető a családok lakásvásárlását segíteni hivatott állami támogatás. Bár az új konstrukció főbb jellemzőit Csák János már ekkor ismertette, néhány részletkérdés csak az azóta eltelt időben tisztázódott – ilyen volt például, hogy mennyi idő alatt kell megszületniük a vállalt gyerekeknek. Az alábbiakban röviden összegezzük a legfontosabb tudnivalókat.
Bár Csák János kulturális és innovációs miniszter már az október 25-i Kormányinfón ismertette a 2024 januárjától elérhetővé váló CSOK Plusz legfontosabb jellemzőit, néhány kérdés mégis tisztázatlan maradt. Ilyen, a bejelentést követően még nem teljesen egyértelmű kérdés volt, hogy pontosan hogyan értendő a „második gyerektől” kitétel a 10 millió forintos tőkeelengedés esetében? Hiszen az elhangzott, hogy az igényelhető támogatási összeg méretének meghatározásakor a már meglévő gyerekeket is figyelembe veszik, az ugyanakkor nem volt egyértelmű, hogy ez a tőkeelengedésnél is így lesz-e.
A bejelentést követően ugyancsak tisztázatlan maradt, hogy mennyi idő alatt kell megszületniük a vállalt gyerekeknek. Bár a babaváró hitel, valamint a régi CSOK szabályozásai alapján mindkét kérdésre jó eséllyel feltételezhető volt a válasz, a bejelentést követően ezek mégiscsak találgatások maradtak. Időközben azonban mindez megváltozott – Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár Portfoliónak adott interjújából kiderült, hogy helyesek voltak azok a feltételezések, melyek abból indultak ki, hogy a fenti kérdések esetében a korábbi szabályozások lesznek érvényesek a jövőben is.
Mindezek tükrében az alábbi táblázatban röviden összeszedtük, hogy a családok pontosan mekkora hitelösszegre lesznek jogosultak az egyes esetekben, mikor és mekkora mértékben jár a tőkeelengedés, illetve mekkora törlesztőrészletre számíthatnak az egyes hitelösszegek esetében.
A táblázatból is látható, hogy a CSOK Plusz igénybevételéhez mindenképpen vállalnunk kell majd legalább egy gyereket, ellenkező esetben nem leszünk jogosultak a kamattámogatott hitelre. A legkisebb, 15 millió forintos hitelösszeg felvételéhez már egy gyerek vállalása is elegendő, illetve itt már a meglévő gyerekeket is figyelembe veszik – ha egy meglévő gyerek mellé vállalunk még egyet, akkor már 30 milliót, ha kettő meglévő mellé még egyet, akkor pedig már a maximális 50 milliót is igényelhetjük.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tartozáselengedésre azonban kizárólag két vagy több gyerek vállalásával válhatunk jogosulttá – két gyerek vállalásakor 10 millió forintos, míg három vállalásakor 20 millió forintos tartozáselengedésre leszünk jogosultak a második, illetve a harmadik vállalt gyerek megszületésekor. A vállalások teljesítésére a korábbi határidők maradnak érvényben, tehát egy vállalt gyereknek 4 év, kettőnek 8 év, háromnak pedig 10 év alatt kell majd megszületnie.
Berezeltek a magyarok az új babavárótól: 2023-ban ilyen még nem történt, az élelmesek azonnal léptek
A babaváró hitelek esetében idén először fordult elő, hogy az új szerződések értéke meghaladta a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.
Milliókat buktak azok a magyarok, akik így vettek lakást: jól döntött, aki kivárt - most kell lépni?
Publikálta az MNB az október hónapra vonatkozó, háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási adatait.
Kijöttek a CSOK Plusz részletei: 14 legfontosabb kérdés és válasz az új otthonteremtési támogatásról
Az új rendelettervezet alapján végigvettük az érkező CSOK Plusszal kapcsolatos legfontosabb részletszabályokat, igénylési feltételeket.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót