Az emlékérme hátlapján központi elemként Stróbl Alajos Justitia című szobrának oldalnézeti részletábrázolása jelenik meg.
Publikálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legfrissebb, szeptember hónapra vonatkozó, háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási adatait. Az alábbiakban a lakossági hitelpiac legfontosabb részét kitevő lakáshitelekre vonatkozó adatokat fogjuk részletesebben ismertetni.
2023 szeptemberében az előző hónaphoz viszonyítva 5,3 százalékkal csökkent a magyar háztartások által újonnan felvett lakáshitelek szerződéses összege (54,4 → 51,5 milliárd forint). A csökkenés ellenére elmondható, hogy 2023-ban ez nem számít rossz eredménynek – az idei évben a szeptemberinél csak augusztusban (54,4 milliárd) és júniusban (53,2 milliárd) volt magasabb az új szerződéskötések összege.
Ugyanakkor változatlanul hatalmas a különbség az idei és a 2022-es adatok között – tavaly szeptemberben 82 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kötöttek a magyar háztartások a pénzintézetekkel – az idén szeptemberi eredmény ennek mindössze a 62,8 százalékát teszi ki. Azonban az is igaz, hogy a szeptemberi adatok tavaly is elmaradtak az augusztusiaktól – 2022. augusztusban 96 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett lakáshitelek összege, tehát egy évvel ezelőtt 14,6 százalékos volt a visszaesés mértéke, szemben a mostani, már említett 5,3 százalékkal.
Az új szerződések összegének csökkenése ellenére talán érdemes kiemelni, hogy az zsinórban negyedik hónapja folyamatosan meghaladja az 50 milliárd forintot. Bár ez az összeg jelentősen elmarad 2022 első félévének adataitól, ugyanakkor 2022 novembere és 2023 májusa között folyamatosan 50 milliárd alatt, két alkalommal pedig (februárban és áprilisban) 40 milliárd forint alatt maradt az új lakáshitel-szerződések összege.
Úgy tűnik tehát, hogy a mélyponton már túljutott a hitelpiac, azonban megrekedt ennél az 50 milliárd forint körüli szintnél, amit most már négy hónapja nem tud meghaladni a hazai hitelezés.
Kedvező hír, hogy szeptemberben csökkent a lakáshitelek átlagos hitelköltség mutatója – ez 2023 augusztusában még 10,12 százalék volt, egy hónappal később azonban már csak 9,93 százalék (-0,19 százalékpont).
Ez az idei év eddigi legjobb adata, ráadásul az is elmondható, hogy ez az érték 2022 szeptembere óta most először csökkent 10 százalék alá.
Milyen hitelek érhetők el most?
A szokásoknak megfelelően azt is megnéztük, hogy milyen jelzáloghitel-ajánlatokkal találkozhat az, aki most szeretne lakáshitelt felvenni. A lehetőségek áttekintéséhez ezúttal is a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorát használtuk, valamint az összehasonlíthatóság érdekében ugyanazokkal az adatokkal számoltunk, mint egy hónappal ezelőtt – 50 milliós használt lakás vásárlására igényeltünk 20 millió forintot 25 éves futamidő és havi nettó 700 ezer forintos családi jövedelem mellett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Október elején a legjobb ajánlatnak 149 323 forint (THM 7,88%), a legrosszabbnak pedig 178 788 forint (THM 10,27%) volt a havi törlesztőrészlete. Ezzel szemben jelenleg a CIB Bank által nyújtott legkedvezőbb ajánlat esetében a törlesztőrészlet 141 173 forint (THM 7,21%), ami 8 150 forinttal olcsóbb az októberi legjobb lehetőségnél, amely egyébként az UniCredit Banknál volt elérhető. A teljes visszafizetendő összeg 42 352 012 forint a CIB jelenlegi ajánlata esetében, szemben a múlt havi legjobb ajánlat 44 894 580 forintjával.
Ez 2 542 568 forintos különbséget jelent - ennyit spórolhat az, aki most vesz fel hitelt a fenti paraméterekkel ahhoz képest, aki mindezt egy hónappal korábban tette meg.
Jelenleg a CIB ajánlatát az UniCredit (143 422 forint, 7,39% THM), az Erste (148 319 forint, 7,83% THM) és a Raiffeisen (149 102 forint, 7,87% THM) követik a sorban. A lehetőségek közül jelenleg a Raiffeisen Bank egy másik ajánlata a legdrágább, ahol 171 967 forint a törlesztőrészlet és 9,71 százalék a THM.
Érdemes észrevenni azonban, hogy mostanra már itt is 10 százalék alá ment a törlesztőrészlet, ráadásul a novemberi legdrágább ajánlat törlesztőrészlete is 6 821 forinttal olcsóbb, mint az októberi legdrágább ajánlaté volt (178 788 forint).
Berezeltek a magyarok az új babavárótól: 2023-ban ilyen még nem történt, az élelmesek azonnal léptek
A babaváró hitelek esetében idén először fordult elő, hogy az új szerződések értéke meghaladta a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.
Milliókat buktak azok a magyarok, akik így vettek lakást: jól döntött, aki kivárt - most kell lépni?
Publikálta az MNB az október hónapra vonatkozó, háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási adatait.
Kijöttek a CSOK Plusz részletei: 14 legfontosabb kérdés és válasz az új otthonteremtési támogatásról
Az új rendelettervezet alapján végigvettük az érkező CSOK Plusszal kapcsolatos legfontosabb részletszabályokat, igénylési feltételeket.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót