Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Így még kijátszható a magyar nyugdíjösszeomlás: egyre többen menekülnek ide az időskori szegénység elől
Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma, mivel az év végéig befizetett összegek után megszerezhető az idei adójóváírás is. A szövetség becslése szerint a szerződésállomány év végére eléri a 480 ezres szintet.
A nyugdíjbiztosításoknak idén immár tizedik éve elérhető egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. A maximális visszatérítés lehetőségét azonban a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki. Tavaly év végén 447 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 127 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként mintegy 283 ezer forintot jelent. ami átlagosan 57 ezer forintos adóvisszatérítéshez juttatta a biztosítottakat.
Noha ez az összeg minden korábbi év adatát felülmúlta, még mindig kevesebb mint a fele a maximálisan elérhető kedvezménynek. Az év vége felé ugyanakkor sokan élnek azzal a lehetőséggel is, hogy a szerződésben vállalt folyamatos befizetéseken felül eseti befizetést is végeznek, amivel növelni tudják az adott évre járó adójóváírás összegét
– mutat rá Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője.
Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik: 2018-ban még csupán 285 ezer kedvezményes szerződést kezeltek a biztosítók, az idei év végére várható 480 ezres állomány tehát öt év alatt közel 70 százalékos növekedést jelent majd. Tíz év alatt jutott el a piac a fejlődésének arra a szintjére, hogy a 4,8-4,9 milliós aktív korú népességnek immár tíz százaléka rendelkezzen nyugdíjbiztosítással.
A népszerűség folyamatos növekedésének oka, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát. Az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél is kevesebbre számíthatnak, mivel 2013-ig létezett a nyugdíjplafon, amely alapján a bruttó átlagbér háromszorosa feletti részt a nyugdíjszámításnál nem vették figyelembe. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül mozog csupán.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Így kapható meg az idei adójóváírás
Aki az idei évben is pályázik adójóváírásra nyugdíjpénztári befizetései után, annak két dologra is figyelnie kell. Egyrészt nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie az év végéig a biztosítónál vezetett számlára. Másrészt a jóváírás az időben történő befizetés esetén sem jár automatikusan:
a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt.
Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések mintegy háromnegyede kapcsolódik különféle befektetési portfoliókhoz. Az egyes konstrukciók feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között
- a termékek teljes költség mutatójában (TKM)
- a szerződésekhez kapcsolódó haláleseti térítések mértékében
- hozamon felüli bónuszfizetések mértékében.
A termékek közti eligazodásban a fenti jelentős eltérések ismerete miatt alapvető szerep juthat az optimális döntést segítő, biztosítóktól független alkuszoknak.
Ők most a legkeresettebb bűnözők Magyarországon: milliós vérdíj is van a fejükön, nagyon veszélyesek
Jelenleg több mint 160 bűnelkövető ellen van érvényben díjkitűzés, azaz pénzt adnak a hatóságok azoknak, akik érdemi információval tudnak szolgálni a hollétükről.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót