Májusban adták át a felújított állomásokat, de az első komolyabb hónál már elindult a beázás.
Az elmúlt napokat jellemző télies, havas időjárás ismét megmutatta, hogy érdemes védekezni a különböző káreseményekkel szemben. Azok, akik novemberben lakásbiztosítást kötöttek elsősorban a vízkárokra igyekeznek felkészülni. Az esetlegesen elfolyó vízre 59 százalékuk vett igénybe kiegészítő szolgáltatást, ablakbeázásra 52 százalékuk, míg tetőbeázásra 43 százalékuk.
Jókora mennyiségű havat, esőt hozott a múlt heti havazás, bár azóta jóval kevesebb csapadék esett, még mindig vannak kockázatok a lakóingatlanokra, nyaralókra, autókra nézve, ráadásul bármikor jöhet újabb hóesés, komolyabb fagy és ónos eső - derül ki a Netrisk összefoglalójából.
A biztosító adatai szerint a lakásbiztosításokhoz számos kiegészítő szolgáltatást lehet igénybe venni, amelyek a téli kockázatokra, esetleges káreseményekre nyújtanak fedezetet. Náluk novemberben megkötött lakásbiztosításokhoz 59 százalékban igényeltek az elfolyt víz esetére kártérítést, 52 százalékban ablak-, 43 százalékban tetőbeázásra. Kisebb arányban, 12 százalékban vettek az érintettek igénybe csonttörésre szóló kiegészítő szolgáltatást, a családi balesetbiztosítás aránya pedig 18 százalékot tett ki.
A legújabb, novemberben kötött lakásbiztosítások átlagos éves díja közel 35 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi közel 31 ezer forinttal. Ez az összeg kiegészítő biztosításokkal minimálisan több lehet, de az esetleges káreseményből adódó kiadásokhoz képest marginális. Érdemes tehát ezeket is megfontolni, vannak olyan kiegészítő szolgáltatások is, amelyek például egy vihar okozta áramszünet esetén a fagyasztóban lévő, felengedett ételekre is kártérítést nyújtanak
- mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. Az is elmondta, hogy télen érdemes a megelőzésre gondot fordítania mindenkinek. Ilyen például a kerti vízvezetékek, csapok víztelenítése, a ház előtti járdarész takarítása. Az utóbbi időszakban elterjedt a klímaberendezéssel történő fűtés is, ám ezeknél figyelni kell arra, hogy szétfagyhat a berendezés.
Télen érdemes fokozottan figyelni az időjárás-előrejelzéseket, ha pedig vihar, hővihar közeledik, akkor szintén tanácsos pár biztonsági intézkedést megtenni, például a redőnyök lehúzása, ezzel is védve az ablakokat. Egy esetleges áramszünetre is tanácsos felkészülni feltöltött elemlámpákkal.
Téliesített autóval közlekedjünk!
Persze a lakóingatlanok mellett az autókat is fel kell készíteni a téli üzemmódra. Ezen belül téli szélvédőfolyadékot érdemes használni, amely bírja a rendkívüli hideget. Fontos, hogy megfelelő gumit használjanak az autósok.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Vannak olyan biztosítók, amelyek kedvezményt adnak akkor, ha az autós vállalja, hogy az évszaknak megfelelő gumival közlekedik. Ezt azonban be kell tartani, tehát időben fel kell szereltetni a téli gumit
– tette hozzá Besnyő Márton.
Külföldi utazás esetén pedig tájékozódni kell arról, hogy a célországban milyen szabályok vonatkoznak az autókra, például kötelező-e a téli gumi vagy kell-e hóláncot tartani a kocsiban. A külföldi útra kelőknek az utasbiztosítás is fontos kellék, amely számos kellemetlenségtől óvhatja meg az utazókat.
Ők most a legkeresettebb bűnözők Magyarországon: milliós vérdíj is van a fejükön, nagyon veszélyesek
Jelenleg több mint 160 bűnelkövető ellen van érvényben díjkitűzés, azaz pénzt adnak a hatóságok azoknak, akik érdemi információval tudnak szolgálni a hollétükről.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót