Idén év végéig még van lehetőség előtakarékossággal érvényesíteni a nyugdíj megtakarítások után járó adójóváírást,
Több milliárd forinttal nő az idei önkéntes pénztári befizetések után visszajáró személyijövedelemadó-összeg, mivel nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések nagysága is; az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pedig egyszerűen használható, a szükséges lépéseket közérthető módon felsoroló kisokost állított össze az adóvisszatérítéshez szükséges tennivalókról, hogy minél többen kapják meg a visszajáró pénzt.
Az ÖPOSZ hangsúlyozta, hogy az év végén újra aktuális az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre összesen járó, legfeljebb 150 ezer forintos adóvisszatérítés igénybevétele, és ismertették, a 2021-es 123,4 milliárd forint után tavaly csaknem 133 milliárd forintra nőtt az egyéni befizetések, és 43-ról mintegy 47 milliárd forintra a munkáltatói befizetések összege. Tavaly már 24 milliárd forint szja-t utalt vissza az állam az öngondoskodást szolgáló befizetések után.
Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke a közleményben kiemelte, azért állították össze a tudnivalókat az ÖPOSZ honlapján, hogy minél több pénztártag értesüljön az adóvisszatérítés lehetőségéről, így minél többen vegyék igénybe ezt az állami ösztönzőt. Emlékeztetnek, ahhoz, hogy az adóvisszatérítés elérje a maximális összeget, az idei önkéntes pénztári befizetések - a munkáltatói hozzájárulást is beleértve - el kell érjék a 750 ezer forintot. Ennek a 20 százaléka ugyanis az a 150 ezer forintos összeg, amelyet visszakaphatnak az adózók.
Ennél alacsonyabb éves befizetésnél az adóvisszatérítés összege is csökken, és azok, akik valamilyen okból nem fizetnek szja-t - például a 25 éven aluliak vagy a családi adókedvezményben részesülők -, értelemszerűen nem részesülhetnek szja-visszatérítésből sem. Akik viszont a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak - írták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagoknak célszerű ellenőrizniük egyenlegüket, és ha van rá módjuk, minél inkább feltölteni. Azoknak pedig, akik még nem tagok, de tudnak 750 ezer forintot mozgósítani, érdemes belépniük valamelyik pénztárba, ami már online is megtehető. Az utalásoknak az idei utolsó banki munkanapig, azaz december 29-ig kell beérkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak - írták.
Ők most a legkeresettebb bűnözők Magyarországon: milliós vérdíj is van a fejükön, nagyon veszélyesek
Jelenleg több mint 160 bűnelkövető ellen van érvényben díjkitűzés, azaz pénzt adnak a hatóságok azoknak, akik érdemi információval tudnak szolgálni a hollétükről.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót