Érdemes most különösen odafigyelni arra, hogy megőrizzük a mentális egészségünket ebben az időszakban és az ünnepek alatt is.
December 24-én zárva tartanak a Rossmann üzletei - tudta meg a Pénzcentrum a drogérialánc tájékoztatásából.
A Rossmann cégvezetése egyhangúan megszavazta a több mint 200 üzletből álló lánc december 24-i zárva tartását - áll a cég közleményében. Szurma Gyöngyi cégvezető-értékesítési vezető elmondása szerint már korábban is gondolkodtak azon, hogy "akinek csak lehet, lehetővé tesszük, hogy a december 24-ét ünnepi készülődéssel, szerettei körében töltse, ebben a döntésben megerősített minket a Lidl példaértékű lépése".
A következő hetekben zajlik az egyeztetés azokkal a bevásárló központokkal, ahol kötelező érvényű nyitvatartás vonatkozik a Rossmann üzletekre is – a cég bízik abban, hogy itt is zárva tudnak majd tartani.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Személyi kölcsön karácsonyra? Ezekre mindenképp figyelj
Mutatjuk, mire kell ügyelni, hogy ne hozzunk átgondolatlan döntést az ünnepi hitelek időszakában.
-
Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)
Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.
- Ekkora béremelést kérnek a vasutasok
- Tűz és fekete füst a Mol százhalombattai finomítójában - videó
- Nagyon úgy tűnik, hogy lekörözte a Google Geminije a ChatGPT-t – videó
- Elképesztő gazdasági károkkal járó veszélyre figyelmeztet az IMF
- Átalakuló metró- és villamosvonal - a főváros keményen megkérné az árát a „maxi-Dubajnak”
- Ezért adhatta fel Bulgária a magyarokat is sújtó gázadót