7 °C Budapest
Close up shot of vaccines - glass bottles, ampules and syringe with needle. Good for illustration of flu shot, vaccination and covid-19

Rossz hír a Pfizerrel oltottaknak: tényleg kapcsolat lehet a vakcina és a szívkárosodás között?

2023. február 20. 19:01

Már csaknem három év telt el, amióta a WHO 2020. március 11-én világjárvánnyá nyilvánította a Covid19-járványt. Azóta számos tanulmány született arról, mik lehetnek a fertőzés hosszútávú következményei, kire lehet különösen veszélyes maga a vírus, vagy akár az azóta kifejlesztett vakcinák. Bár mára a pandémia sokkal kezelhetőbbé vált, a küzdelem és a kutatás még nem ért véget, folyamatosan nyernek bizonyítást új információk a SARS-CoV-2 kapcsán.

Egy a Pathogensben nemrég megjelent tanulmányban most a kutatók a 2019-es koronavírus-betegség (COVID-19) elleni vakcinák biztonságosságát vizsgálták egészséges emberek és autoimmun- vagy szívproblémákkal küzdő betegek esetében. A News Medical összefoglalója szerint súlyos szövődményei lehetnek a fertőzésnek, illetve az oltásnak bizonyos alapbetegségek esetén.

A koronavírus világjárvány elleni küzdelem nem ért véget. A egészségügyi szakemberek és kutatók világszerte folytatják a gyógyító és elemző munkát, hogy jobban megérthessük a betegséget. Az egyik fontos kutatási terület az egyes vakcinák hatása a szervezetre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján ma is több mint 300 vakcina van különböző preklinikai és klinikai fejlesztési fázisban. Kutatások szerint a jelenleg legnagyobb fenyegetést jelentő omicron variánssal szemben még a negyedik adag vakcina beadása után is csökkent a hatékonyság (ettől függetlenül a semminél mégiscsak több védelmet jelent). Ami viszont megfontolandó, hogy egyes esetekben gyulladásos kardiomiopátia, trombózis, neurológiai problémák és egyéb ritka állapotok alakulnak ki a COVID-19 oltást követően, ezek gyakorisága pedig emelkedik az emlékeztető oltás beadását követően. Mivel egyes alapbetegségeknél jóval gyakoribb az ilyen megbetegedés, egy friss tanulmány kifejezetten az autoimmunbetegséggel és szívproblémákkal küzdők esetén vizsgálta a koronavírus vakcinák biztonságosságat.

A klinikai vizsgálatok szerint a covid elleni védőoltást követően az autoimmunitás tünetei fokozódtak. Egy metaanalízis koronavírus vakcina első adagja után neurológiaitünetekről számolt be néhány betegalcsoportban, és azt is megállapította, hogy ezeknek az eseményeknek több mint fele olyan egyéneknél fordult elő, akiknek a kórtörténetben autoimmunitás szerepel. Az mRNS és az úgynevezett vektorvakcinák esetében is arról számoltak be, hogy sclerosis multiplex-szerű epizódokat váltanak ki.

Egy másik tanulmány ugyancsak kellemetlen tünetekről számolt be a Pfizer/AstraZeneca által gyártott vakcina beadását követően sclerosis multiplex-betegeknél. Egy kutatócsoport megfigyelte a rheumatoid arthritis - mely egy olyan szisztémás autoimmun kórkép, amelyre elsősorban az ízületek gyulladásos elváltozásai jellemzőek - fellángolását 12 órával a második oltás után egy 55 éves betegnél, egy másik vizsgált betegcsoport pedig az oltást követő négy héten belül észlelte a rheumatoid arthritis kiújulását.

Szívizomgyulladás és szívburokgyulladás kockázata covid-fertőzés, vagy -oltást követően

A koronavírus vakcinák megjelenését követően a miokarditisz és perikarditisz előfordulásának növekedését tapasztalták a kutatók. 33,3 ezerből 1 ember volt érintett. Eközben egy izraeli tanulmány nem talált bizonyítékot arra, hogy az oltatlanok körében nőtt volna a szívizonygulladás vagy szívburokgyulladás kockázata, amely ellentmond a tanulmánynak, amely a covidfertőzéssel kórházba került betegeket vizsgálta. Ugyanakkor egy olasz tanulmány miocarditisz és perikarditisz gyakoribb előfordulását mutatta ki beoltott fiatalok között - 100 ezer betegre 12 eset jutott.

Az Egyesült Államokból pedig az emlékeztető oltással összefüggésben mutattak ki magasabb szívizonygulladás/szívburokgyulladás előfordulást. Az eddigi tanulmányok így elsősorban arra nyújtanak bizonyítékot, hogy a miokarditisz és perikarditisz előfordulása nem alacsonyabb az oltatlan fertőzésen átesettek körében.

Biztonságos-e a covid elleni vakcina szívizomgyulladás vagy autoimmun betegség esetén?

Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a koronavírus elleni oltást követően a vér troponin T-szintje megemelkedett minden szisztémás lupus erythematosus - röviden lupus - betegséggel élő alany esetén. A lupus egyfajta autoimmun betegség, a troponin T megnövekedett szintje pedig szívkárosodásra utal. Igaz, hogy idővel csökkent a biomarkerek szintje a vérben, azonban a tanulmány eredményei fokozott óvatosságra adnak okot, amennyiben a kórtörténetben szívizomgyulladás szerepel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt is kiemelték, hogy a vizsgált lupusos betegek közel fele immunszuppresszánsokat és immunmodulátorokat használt az oltás idején, ez a körülmény pedig befolyásolhatta az mRNS-oltásokra adott gyulladásos választ. A szisztémás lupus erythematosus betegséggel élőknél alapvetően alacsonyabb antitestválasz alakul ki, mint az egészséges betegeknél a SARS-CoV-2 vakcináció után, még immunszuppresszánsok nélkül is.

A szisztémás lupus erythematosus betegség aktivitásának mérésére többféle indexszámot alkalmaznak - az egyik ezek közül a BILAG-index (British Isles Lupus Assessment Group). A tanulmányok szerint a BILAG-index jelentősen emelkedett a lupusos betegek körében, miután megkapták a koronavírus elleni oltást. Bár terápiaváltásra egyetlen betegnek sem volt szüksége, a kutatók az autoimmun betegek rendszeres megfigyelését javasolták és a BILAG-index növekedésére való tekintettel a javaslatuk szerint felül kell vizsgálni a védőoltások folyamatos beadásának kockázat/haszon arányát. Tekintettel a szívkárosodás kockázatára az oltás következtében autoimmun betegek esetében, és arra - ami a korábban részletezett vizsgálati eredményekből kiderült -, hogy a COVID-19 által kiváltott szívizomgyulladás nem gyakoribb és kockázatosabb, mint a vakcina által kiváltott szívizomgyulladás.

Összegezve, a különböző tanulmányok alapján egyes beteg esetében érdemes megfontolni a vakcinázás kockázatát - mint a szívbetegséggel, autoimmun betegséggel élőknél. Mivel a legújabb típusú vakcinák hosszú távú hatásai még tisztázatlanok az ilyen betegséggel élők körében, megfontolandó lehet a kutatók megállapítása szerint hagyományos vakcinákat kifejleszteni a veszélyeztett csoportok számára.

Egészséges páciensek számára viszont a vakcinázás jelen tudásunk szerint nem hordoz nagyobb kockázatot, mint a fertőzés - ugyanakkor csökkenti a fertőzés súlyos lefolyásának, illetve a kórházba kerülés esélyét!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 12. kedd
Gabriella
50. hét
Ajánlatunk
  • Levendulaföldről a kozmetikumokba : CRÈEM (x)

    Az esszenciális olajok (magyarul inkább az illóolaj kifejezés használatos) nagyszámú természetes hatóanyag tartalmukkal jelentősen hozzá tudnak járulni az emberi szervezet egészségi állapotának megőrzéséhez, s bizonyos betegségek esetén más szerek kombinációival de önmagukban is hatékony szerepet kaphatnak a gyógyításban.

KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem